Ma van Buddha megvilágosodásának napja

Gautama Sziddhártha (páliul Gótama Sziddhattha; i. e. 563 – i. e. 483) ismertebb nevén a történelmi Buddha v. Sakjamuni Buddha, a világ egyik legnagyobb vallásának, a buddhizmusnak a meghatározó alakja. Az Északkelet-Indiában és Nepál határa közelében lévő Kapilavasztu városában uralkodó király fia volt, s a mai Nepál területén, Lumbiniben született. Páli nyelven beszélt. – írja a wikipedia.org

Huszonkilenc évesen családját, feleségét és csecsemő fiát elhagyva az igazság keresésének szentelte magát. Több évi aszkézis után rájött, hogy testének kínzásával csak elhomályosítja az agyát és nem jut közelebb az igazi bölcsességhez, s ezért felhagyott az önsanyargatással. Végül az emberi létezés nagy kérdéseivel viaskodva, egy fügefa alatt meditálva rátalált a megoldásra, és buddhává, vagyis „megvilágosodottá” lett. Ekkor harmincöt éves volt. Életének hátralévő idejében Észak-Indiát bejárva terjesztette életfilozófiáját és haláláig ezreket térített meg.

A történelmi Buddha létezésére utaló legrégebbi idézetek ie. 200-ból maradtak ránk, noha jó 500 évvel korábban élt. Egyes forrásokban felmerült születési évként 624, 566 és 448 is.

Forrás: https://napidoktor.hu/