Kínai vakcinát kaptál? Erre számíthatsz a negyedik hullám alatt

A Magyarországon is elérhető kínai Sinopharm vakcina 59 éves korig nyújt megfelelő védelmet a delta-variáns ellen – legalábbis ezt állítja egy új kutatás.

Az Emerging Microbes & Infections nevű szaklap augusztus 14-i számában végre közzétették annak a vizsgálatnak az eredményeit, amely a kínai inaktivált vírus vakcinák hatásosságát vizsgálja a delta variáns ellen.

A tanulmányból – amelyet Dobson Szabolcs gyógyszerész a Facebookon is összefoglalt – kiderül, hogy az enyhe és közepes súlyosságú tünetek ellen csökken az oltás hatásossága a 40–59 éves korosztály körében.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A tanulmány egyértelműen kitér arra is, hogy egy adag Sinopharm oltás semmiképpen sem elegendő, ám a szerzők szerint a két oltással már sikerül elérnie a kínai vakcinának a WHO által előírt 50 százalékos hatásossági küszöbértéket.

„A delta variáns elleni hatásosság (59 százalék) azonban még így is jóval alúlmúlta a korábban jelentett 79,3 százalékos védelmet” – írja Dobson Szabolcs.

Ennyire hatékonyság a Szputnyik V a delta variáns ellen

Forrás: https://napidoktor.hu/index


3 hozzászólás

  1. Jáger László

    Hát erre számítson ov a 2 bekapott vakcina után..
    Én nem számítok semmire ugyanis nem oltattam magam!!!
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

    Válasz
  2. Kavicsos64

    De akkor a sinofarm-os vakcinánál mikor kell a 3 oltás ? Mindig írnak egy cikket amiben nincs semmi sem ,de használható információ nincs !

    Válasz
  3. Tóth Ferenc

    59 felett meg minek élni! orbán megmondta a beteg a nyugdíjas a munkanélküli nem kell neki
    !!!!!?????

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.