Jön az új járvány? – Halálos kórt terjesztő élőlény jelent meg

A kiemelten veszélyes krími-kongói vérzéses láz vírusát terjeszti, melyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) listáján potenciális világjárványként azonosítanak.

Harminc százalék a halálozási aránya

Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának vezetője nemrégiben a Pénzcentrumnak adott interjút, melyben kifejtette: Magyarországon is megjelent az a kullancsfaj, mely a kiemelten veszélyes krími-kongói vérzéses láz vírusát terjeszti. A szakember arra is kitért a beszélgetés során, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) listáján a krími-kongói vérzéses lázat potenciális világjárványként azonosítják. A tudósok az 1960-as években észlelték először ezt a betegséget a Krímben, de egy nagyon hasonló veszélyt Kongóban is felfedeztek. A két jelenséget egy ideig külön kezelték, ám az 1990-es években rájöttek, hogy valójában egyazon kórokozóról van szó.

Fotó: 123rf.com

A betegség magas lázzal, izomfájdalommal, fejfájással indul, majd a későbbi fázisban bőrvérzést, a kapilláris erek szétesését is okozhatja. A halálozási aránya kifejezetten magas, 30 százalék. A krími-kongói vérzéses láz fertőzött kullancs csípése útján terjed.

Jakab Ferenc a Pénzcentrumnak elmondta, hogy pécsi laboratóriumukban különösen nagy figyelmet fordítanak a betegség felderítésére: nemcsak a kullancsokat, de más állatokat – például rágcsálókat – is vizsgálnak, s a vírussal kapcsolatban alapkutatásokat is végeznek – számol be a FemCafe.

Jakab elmondta: egy járvány kialakulásának három különböző fázisa van. Az elsőben még csupán állatok fertőződnek meg, a másodikban emberek kisebb, zárt csoportjait éri el a kór, a harmadikban viszont a vírus egy vagy több tényező hatására kitör kiindulási pontjáról, és elindul a világ körül.

Emberről emberre terjed

“Mielőbb el kell kezdeni a szervezett védekezést ez ellen a kullancsfaj (Hyalomma marginatum) ellen országos szinten is. Budapesten is találtak már több példányt, még ha megbetegedést nem is észleltek, viszont azt tudni kell, hogy ezt a kullancsfajt csak szakember képes felismerni, még háziorvosok sem nagyon tudják megkülönböztetni más fajoktól – nyilatkozta a Blikknek dr. Kapiller Zoltán István, kullancsfertőzésekre szakosodott állatorvos, a Magyar Kullancsszövetség elnöke, aki ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy záros határidőn belül mindenre kiterjedő országos szűrővizsgálatot és nyilvántartást kell létrehozni annak érdekében, hogy mielőbb felderíthessék az esetleges fertőzéses eseteket.

Foto:123rf.com

„Ha fertőzött állat csípi meg az embert, akkor néhány óra alatt képes átadni nyálával a vírust. Ezért fontos, hogy a szabadban dolgozó emberek, kirándulók, természetjárók lehetőség szerint 1,5 óránként vizsgálják át a testüket, s ha kullancsot találnak, akkor kullancseltávolító kanállal vegyék ki az apró vérszívót” – nyilatkozta dr. Kapiller Zoltán István a bulvárlapnak.

Az állatorvos rámutatott: “A betegségnek meglehetősen ijesztő tünetei vannak. Ha kialakul a betegség, akkor az illető belázasodik, majd testszerte bevérzések alakulnak ki, így a bőre, a nyálkahártyái és a szeme kötőhártyája alatt is.”

A betegséget az teszi különösen veszélyessé, hogy emberről emberre is terjed. Kapiller szerint Magyarországon egyáltalán nem, a háborútól sújtott Ukrajnában viszont gyakori a kór, évente több száz krími-kongói vérzéses lázban szenvedő pácienst diagnosztizálnak keleti szomszédunkban.

Olvasd el ezt is!

Jön a jó idő – Vele együtt a kullancsok is!

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. jáger lászló

    Remélem
    ez a kór engem messzire elkerül…csak ennyi
    barátilag
    J.L.

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.