Homeopátia és állatok: bizonyított a biológiai hatás

Hogyan befolyásolja a homeopátiás oldat a kétéltűek egyedfejlődését?

A homeopátiával kapcsolatos kutatások előző fejezetében a homeopátia békalencse (Lemna gibba) növényeken bizonyított biológiai hatását mutattuk be.

Miért békákat választottak a kísérlet alanyának?

Az ebihalak békává változása a természetben megfigyelhető egyik legkülönlegesebb átalakulási folyamat, ehhez talán csak a pillangók metamorfózisa hasonlítható. A békává alakulás során a vízi életmódból kétéltű életmódra alkalmassá változik át az állat. Ez a folyamat jól meghatározható fejlődési lépcsőkből áll, melyet a kutatók széleskörűen tanulmányoznak, és standard kutatási modellként használnak. A békákon végzett kísérlet úgy bizonyította a homeopátiás oldatok biológiai hatását, hogy közben semmilyen módon nem ártott az állatoknak. 

Publikált alapkutatás

A kutatás az osztrák kutatóorvos Peter Christian Endler és Waltraud Scherer-Pongratz nevéhez fűződik, akik az első eredményeket 1991-ben publikálták, és azóta is folytatják a békákon végzett vizsgálatokat.

Minden vizsgálat hipotézissel indul, melyet tesztek során vizsgálnak, majd az eredményekből vonnak le egy végkövetkeztetést. A jó minőségű vizsgálatok egyik feltétele, hogy a kísérlet hasonló eredménnyel megismételhető, reprodukálható legyen. Peter Christian Endler kísérletét több centrumban, négy ország (Németország, Hollandia, Svájc, Ausztria) hét laboratóriumában végezték.

A kísérlet

A vizsgálatokat megelőző feltételezés az volt, hogy a tiroxinból készült homeopátiás oldat lelassítja az ebihalak békává fejlődését.

A tiroxin pajzsmirigyhormon természetes állapotában fontos szerepet játszik az ebihalak békává fejlődésében, egészen pontosan abban a folyamatban, amikor a kétlábú ebihalak négylábúvá változnak át.

A vizsgálat során két csoportra osztották az ebihalakat: az egyik, úgynevezett kontrollcsoportot vízzel kezelték, míg a másik csoportnak Thyroxin 30 DH homeopátiás oldatot adtak. (ez egy nagyon magas hígítás, melyben a kiindulási anyag egyetlen molekulája sincsen elméletileg) Ezután 8 órás időközönként megfigyelték a két csoport ebihalainak fejlődését, összehasonlították a négylábú és kétlábú ebihalak/békák számát.

Következtetés 

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a homeopátiás oldattal kezelt csoportban az ebihal békává váláshoz szükséges fejlődési idő meghosszabbodott a vízzel kezelt kontrollcsoporthoz képest. 

A kísérleteket többször és közel 2000 ebihal esetében ismételték meg, és minden alkalommal ugyanazt a statisztikailag szignifikáns (p<0.001) eredményt kapták.

Tehát kijelenthetjük: a homeopátiás oldatnak biológiai hatása van a békák fejlődésére. 

További kutatásokért és a fenti vizsgálat részletes leírásért látogasson el a https://tudomany.terapianatura.hu/bizonyitek/  oldalra. 

Tudományos bizonyíték a homeopátia hatásáról

Forrás: https://napidoktor.hu/index