Földünkért világnap – Környezettudatosság már gyermekkortól

A környezettudatosságra való nevelést minél hamarabb, már kisgyermekkorban el kell kezdeni, hogy beivódjon a napi rutinba.

Hazánkban a jogszabályok és kormányrendeletek keretet adnak a pedagógusoknak, milyen feladatokat, célokat kell elérni, egy óvodás, vagy iskolás korú gyermeknél e téren.

A Föld és a környezet védelme a társadalom közös feladata, amelynek fontosságát már gyermekkorban tudatosítani kell. Annál is inkább, mert a háztartások által ?termelt? hulladék mennyisége évről-évre nő. Ennek jelentős hányadát teszik ki az üdítős és ásványvizes PET palackok. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium célja ? az EU-s előírások értelmében ?, hogy a közeljövőben az évi 24 millió tonna hulladék mennyiségét 22 millió tonnára szorítsa.

Szerencsés találkozás, amikor egy civil kezdeményezés bekapcsolódik a gyermekek környezetvédelmi nevelésébe. A Mosolygóvíz program esetében épp ez történt, ugyanis a Mosolygóvíz rajzpályázat a környezettudatos és egészséges életmódra való nevelést tűzte zászlajára. A pályázat felülmúlta a kezdeti elképzeléseket, hiszen több mint 1243 rajzot küldtek be a gyerekek.7593?A gyermekek önmagukat és a környezetükhöz fűződő kapcsolatukat rajzban nagyon jól meg tudják fogalmazni. A pályázat során arra ösztökéltük az általános iskolás gyerekeket, hogy rajzolják le, számukra milyen az egyik legjelentősebb környezeti értékünk, a mosolygó víz. Miért kell sok vizet inni, és szerintük milyen a tiszta, szűrt víz. Hiszen nagyon fontos, hogy a gyerekekben tudatosodjon: a tiszta víz értékes és egészséges.

Emellett pedig azt is jelentőségteljesen kell hangsúlyozni a gyerekeknél, hogy a szűrt csapvíz fogyasztásával nem csak az egészségüket, hanem a környezetüket is védik. Ugyanis nem szennyezik a természetet a kidobott PET palackokkal. A Mosolygóvíz rajzpályázat győztese a nyeremények mellett azt a lehetőséget is megkapja, hogy a rajza szűrt vizes kulacsok oldalán szerepel majd? ? mondja Kóthay László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vízügyi szakállamtitkára.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által támogatott, 6-14 éves gyermekeknek szóló, az iskolai egészségnevelés szellemiségében megfogalmazott Mosolygóvíz rajzpályázat célja megvalósult: a gyermekek figyelmét felhívták a tiszta víz jelentőségére és a környezetvédelem fontosságára; a pályázók lerajzolták nekik mit jelent a tiszta, vagyis a ?mosolygó? víz.

Forrás: