Elhúzódó betegsége hátterében akár poszt-COVID is állhat

A szülőknek érdemes mihamarabb szakorvos segítségét kérniük, ha a koronavírus-fertőzés utáni hónapokban tartósan, azaz négy hétig poszt-COVID-ra utaló tüneteket észlelnek a gyerekeiken.

A sokarcú betegséget ugyanis csakis fokozott odafigyeléssel, speciális vizsgálatokkal és innovatív eszközökkel győzhetjük le. A K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat ezért idén is támogatja orvosi készülékek beszerzésében a gyermekegészségügyi intézményeket.

Kezdetben azt gondolták az orvosok, hogy a gyógyult koronavírusos betegeknek csak tüdőgyógyászati rehabilitációra van szükségük, ám azóta kiderült: a post-Covid egy jóval komplexebb és elhúzódó tünetegyüttes.

Van megoldás a post-Covid tünetekre – A betegek harmadát is érintheti

A világjárvány tavalyi kirobbanását követően hamar egyértelművé vált, hogy a vírus nemcsak a testi, de a mentális egészségünket is veszélyezteti. Mégpedig nem csupán a bizonytalanság, hanem a vírus utótünetei miatt is. Sajnos ez alól a gyermekek sem kivételek. A járvány második és harmadik hullámában a fertőzöttek száma jelentősen emelkedett, és a veszélyeztetett korosztályon, valamint a felnőtteken kívül sok gyerek is elkapta a koronavírust. Eközben pedig nőtt azoknak a száma is, akiknél a fertőzést követő hetekben, vagy akár hónapokban hosszabb ideig fennálló, és az életminőségüket negatívan befolyásoló tünetek maradtak fenn.

 

A sokarcú betegség a legkisebbeket sem kíméli

A poszt-COVID betegségről eddig főleg a felnőtteket érintően jelentek meg kutatási eredmények, gyermekekre vonatkozóan egyelőre kevés a publikáció és a szakirodalmi adat. A Bethesda Gyermekkórház poszt-COVID osztályán egy 4 éves gyermek volt eddig a legfiatalabb páciens, de a tapasztalatok alapján nagyon sok gyereknél, a fertőzésen átesettek körülbelül felénél alakul ki valamilyen hosszú ideig elhúzódó, poszt-COVID-ra utaló tünet. Ennek a betegségnek rendkívül sokféle ismertetőjele lehet: fáradékonyság, fejfájás, hasi fájdalmak, fogyás és keringési problémák, rossz közérzet, szédülés, szív- és pszichés panaszok, mint például ingerlékenység, szorongás, depresszió és alvászavar is előfordulhat. Ezeknek a leküzdésében sokat segíthet a kiegyensúlyozott életmód és a napi rutin kialakítása. Ha azonban ezek a tünetek tartósan, azaz négy héten keresztül fennállnak érdemes minél előbb orvoshoz fordulni.

Fotó: 123rf.com

Speciális vizsgálatra és innovatív eszközökre van szükség

Az ilyen esetek feltárásakor a legelső lépés egy laboratóriumi tesztekből álló vizsgálat, amit a gyermekorvos irányít. Ezt követően az eredmények és a tünetek alapján vonnak be szakorvosokat a kezelésbe. Szükség esetén kardiológus, neurológus, gasztroenterológus és pszichiáter szakember is segít a mihamarabbi felépülésben. A diagnózis és a kezelési mód meghatározása után pedig havi rendszerességgel kell ellenőrizni a gyerekek életminőségét és a tüneteik alakulását.

Foto:123rf.com

Idén március óta több budapesti kórház is várja azokat a gyerekeket, akiknél poszt-COVID tüneteket észleltek. A szakemberek eddigi tapasztalatai alapján a jelentkezők javarészt a kisiskolás és gimnazista korosztály tagjai. A három leggyakoribb tünetük pedig a fáradékonyság, a rossz fizikai és/vagy szellemi teljesítőképesség, valamint a nehézlégzés. Mindezek kivizsgálásához pedig elengedhetetlenek a korszerű műszerek. „Talán sosem volt még ennyire nagy szükség innovatív eszközökre, mint most, a negyedik hullám küszöbén, amikor ezeknek a berendezéseknek a betegségmegelőzésben, a gyógyításban és az utókezelésben is egyre komolyabb és meghatározóbb szerep jut. A K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat idén is támogatja a gyermekegészségügyi intézményeket az ilyen készülékek beszerzésében” – nyilatkozta Horváth Magyary Voljc Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index