Egymást segítve – kiszolgáltatottan – Rendkívüli helyzet az autópályákon

Példátlan segítségnyújtás, egymásra figyelés a legnagyobb hazai autópályán, az M 1-esen és az M 7-esen a hóviharban rekedt emberek között a csütörtöki hóviharban. A hatóságok tájékozatlansága és tájékoztatatási képessége is vizsgázott.

Magyarország nemzetközileg jegyzett autópályáin az emberek segítségnyújtásból jelesre vizsgáztak. Nem úgy a közlekedési hatóságok. A Napidoktor helyszínen járt tudósítóinak tapasztalatai és a szorult helyzetekből kimenekültek elmondása alapján a március 14-e délután és éjszaka, valamint az azt követő napon történtek igazolják: ha baj van, egymás segítségére számíthatnak az emberek.

Ismeretlenek önzetlenül, italokkal, értelekkel, meleg ruhákkal és főleg jó szavakkal segítették és biztatták egymást. Ez utóbbiból nem sok jutott a hatóság részéről, akik az elmúlt éjszaka (le)vizsgáztak. Nemhogy a helyszínre nem értek el, hogy a több száz pályán rekedt autóst tudták volna kimenekíteni, de még az információs csapjaik is befagytak. A szorult helyzetbe került autósok a segélykérő, az útinformos és egyéb közlekedési telefonokat sem tudtak órákon át elérni, illetve ha netán keveseknek sikerült telefonügyeletest elérniük, semmiféle konkrét, a helyzetüket pozitívan befolyásoló információhoz nem juthattak.

 

havazas1

Havazás országszerte – Fotó: MTI

A K.család csütörtökön délután fél háromkor indult el Budapestről két kisgyermekkel, hogy a hosszú hét végét a Győrben élő nagyszülőknél töltsék. Lépésben haladva jutottak el a 80-as kilométert jelölő tábláig, amikor is a kocsisor megtorpant, majd ott is ragadt. Azt követően riadt telefonálgatások kezdődtek a szerencsére kéznél levő mobilokon: először a rokonoknak, majd a hatóságok irányába – ez utóbbi sikertelenül. Az éjszaka folyamán hivatalos információt nem tudtak kapni sehonnan sem. A megrekedt autósok hamarosan szóba elegyedtek egymással, mindenki valamilyen információra vágyott.

A rádiós hírekből tudták meg az elakadást, és hogy egyhamar nem lesz indulás. Szerencsére akadt elemózsia és innivaló, a kényszerveszteglő autósok segítették egymást. A K.család hét és kilenc éves gyermekének az anyuka beágyazott, felvették a melegebb ruhájukat, és járó motor melegítésének köszönhetően tíz óra körül nyugovóra tértek. A szülők csak hajnaltájban szenderedtek el kis időre, reménykedve, hogy mielőbb megpillanthatják a hivatalos segítséget. Erre egészen péntek délelőtt 10 óráig kellett várniuk, amikor is először tűnt fel egy rendőrautó. Időközben melegedő busz is érkezett és folyadékot is osztogattak a bennrekedteknek.

 

havazas2

Havazás országszerte – Fotó: MTI

Az elkeseredett és felháborodott kényszervárakozók a hamarosan megérkező tűzoltókkal próbáltak egyezkedni, hogy bontsák le a szalagkorlátot, és hadd indulhassanak el visszafelé, Budapest irányába, amerre akkor már járható volt az út. A tűzoltók ezt nem támogatták, végül is a szimpatizáló rendőrök segítségével az elkeseredett autósoknak sikerült megbontani a korlátot, így délután egy órakor visszafordulhattak a főváros irányába. Miközben a K. család közel 24 órás vesztegzár után már az otthon melegét élvezheti, a rokon K. család délután három órakor még a 90. kilométer körül rostokolt. Várják a hírekből hallott osztrák hómarógépek felszabadítását

Túl azon, hogy a váratlan helyzetre napokkal ezelőtt fel lehetett készülni, ahogy ezt a szomszédos országokban látjuk, és még „hadiállapotot” sem kellett arrafelé kihirdetni. Könnyű erről meggyőződni bármikor, az utak mentén elhelyezett kamerák képeit szemlélve.

A határon túli autópályák folyamatosan tisztítottak, járhatóak. A környező országbeli nemzeti autópálya kezelők mindenütt tették és teszik a dolgukat. Ausztriában és Horvátországban a határtól kezdődően az autópályákon teljes biztonsággal lehet közlekedni, amelyről a kamera képek alapján bárki meggyőződhet.

 

havazas3

Havazás országszerte – Fotó: MTI

Amerikai riasztás

Rendszeresen ad ki figyelmeztető közleményeket és folyamatos telefonos és internetes tájékoztatókat a várható rendkívüli időjárási helyzetek kialakulása előtt legalább 24 órával az amerikai meteorológia szolgálat. Így volt ez legutóbbi New York-i nagy havazást megelőzően is, még az európai, így a magyar televíziós híradókon is láthattuk a figyelmeztető intézkedéseket.

A washingtoni központú intézet legutóbbi jelentésében felhívja a figyelmet, hogy a korunkra jellemző, korábban nem észlelt szélsőséges időjárási viszonyok következményeit, mindenekelőtt a súlyos téli időjárás és a nyári nagy kánikulai időszak akár katasztrófa veszélyességű kellemetlenségeire egyre inkább fel kell készülnünk. Gyakoribbak lehetnek a következő években a súlyos téli viharok erős széllel, ónos esővel és nagyon alacsony hőmérséklettel.

Mindezekre fel lehet és fel is kell készülni. Elsősorban az fűtési energetikai rendszerek üzembiztonságának az erősítésével, a közlekedési és az életmódot érintő információs- kommunikációs csatornák bővítésével. Az információs vonalak praktikus tanácsokat és tizenöt percenként frissülő helyzetképet sugároznak képben, hangban az érdeklődőknek.

Forrás: