Egészséges párkapcsolat

A házasság általában kiegyensúlyozottabbá tesz, a házas ember kevésbé hajlamos az italozásra és kábítószerek fogyasztására.

Egy új tanulmány szerint ugyanez tapasztalható azon fiatal felnőttek esetében is, akik romantikus párkapcsolatban élnek.

A kutatók egy közel 1000 fős mintacsoportot vizsgálva jutottak erre a következtetésre. A vizsgálati eredmények szerint a 19 és 21 éves fiatalok között közel 40%-val nagyobb volt a marihuána- és alkoholfogyasztók száma azok között, akiknek nem volt társuk.  
8717A nem kapcsolatban lévők számára a korai felnőttség újfajta szabadsága és a szociális felügyelet elvesztése rejti a legnagyobb veszélyeket. A kapcsolatban élők számára rendelkezésre áll egyfajta támogatás és kontrol, hiszen párjuk segítségével képesek a rossztársaságok elkerülésére és nemet tudnak mondani a káros szerek használatára is.

A vizsgálat során kiderült, hogy az alkalomszerű párkapcsolatok is beindítják ezeket a mechanizmusokat, bár sokkal kisebb mértékben, mint a tartósak. Ez is azt támasztja alá, hogy milyen visszatartó- és pozitív hatása lehet a társ viselkedési mintájának a drog- és alkoholfogyasztási szokások alakulásában.

Forrs:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.