Czeizel Barbara: „A gyerek születése a boldogságon túl hatalmas felelősség”

Új épülettel bővült a Czeizel Intézet

A Czeizel Intézet immár két helyszínen várja pácienseit! A Bérc utcai épületben továbbra is prenatális vizsgálatokat végeznek, a postnatális gondozás pedig az új, Felső Zöldmáli úti épületben érhető el.

Míg a Bérc utcában a leendő kismamákat és a várandósokat várják minden, a szülés előtt igénybevehető szolgáltatásra, a Felső Zöldmáli útra már a megszületett kisbabájukkal érkezhetnek a családok, illetve a felnőttek számára elérhető vizsgálatokat is itt találják meg a páciensek. A megnyitón részt vett Dr. Czeizel Endre lánya, Czeizel Barbara gyógypedagógus is.

„Szülővé válni az élet legcsodálatosabb dolga” – hangsúlyozta a Czeizel Intézet postnatal megnyitóján résztvevő Czeizel Barbara gyógypedagógus, a Korai Fejlesztő Központ intézményvezetője. – „Czeizel Endre gyerekeként felnőve bátyáimmal azt is magunkba szívhattuk, hogy a gyerek születése a boldogságon túl hatalmas felelősség is.”

Czeizel Barbara elmondta, sokat tudunk tenni azért, hogy gyermekünk egészségesen jöjjön a világra.

A tudatos felkészülés a gyermekvállalásra jelenti többek között az optimális családtervezést, a várandósgondozást, majd az újszülött fejlődésének szeretetben történő biztosítását. A gyermek fejlődésének nyomon követése, a szűrővizsgálatok által a fejlődési rizikók, esetleges eltérések kiszűrése mind hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben beavatkozásra van szükség, az időben, megfelelő szakemberek által megtörténjen. Ezáltal biztosíthatjuk a gyermek optimális fejlődését, a család harmóniáját” – fűzte hozzá.

Czeizel Barbara

Merhala Viktória, a Czeizel Intézet postnatal intézetvezetője azt mondta, hatalmas büszkeség számukra, hogy eljutottak arra a szintre, hogy második épületben gondolkodhassanak.

„Feltettük a kérdést, hol tudunk húzni egy olyan vonalat, ahol a két bázison folyó munka szétválasztható? Ekkor jött az ötlet, hogy a születés mérföldköve legyen, ami meghatározza ezt a vonalat. A Bérc utcai épület, mint a prenatális vizsgálatok központja egy letisztult közeg, míg az új helyen egy egészen más légkört szerettünk volna megteremteni a már megszületett kisbabáknak, a felcseperedő gyerekeknek és a felnőtt pácienseknek. Ennek a szellemében született meg az intézet postnatális bázisának családbarát, kellemes közege” – árulta el Merhala Viktória.

„Az intézet életében a páciensút nagyon fontos, így különösen építő számunkra a páciensek visszajelzése. Ami munkát – a legmagasabb szakmai színvonalon – a Bérc utcai épületben elkezdenek a kollegák, azt mi folytatjuk a Felső Zöldmáli úton. Itt, a postnatális helyszínen találkozunk a babákkal és a szülőkkel az ötödik héten, és remélhetőleg ezt az utat egész életükben közösen folytathatjuk” – fűzi hozzá Viktória, rávilágítva, hogy a páciensek elégedettségének alapfeltétele, hogy kiváló szaktekintélyek a legprofibb orvostechnikai eszközökkel dolgozzanak az intézmény falain belül. A postnatális központban gasztroenterológia, neurológia, diabetológia, pszichológia, nőgyógyászat, szemészet, illetve laborvizsgálatok is elérhetők, valamint a leendő szülők itt vehetnek részt a babagondozási tanfolyamokon.

A Felső Zöldmáli úti épület csodálatos budai környezetben helyezkedik el, hatalmas kerttel, sok zölddel és meseszép kilátással. A kifinomult igényességgel felújított villában tágas váró, kényelmes szoptató és pelenkázó szoba, valamint egy igazán különleges játszóház teszi felhőtlenné a vizsgálatok előtti várakozást mind a szülők, mind a kicsik számára. A vizsgálatok helyszíne mellett az intézet szeretne közösségi tér is lenni, ahol a szülők elbeszélgethetnek egymással, amíg a gyerekek együtt játszanak. Az épület korszerű hívórendszere arra is lehetőséget biztosít, hogy a recepción történő bejelentkezés után a páciensek szabadtéren, a tágas kertben várakozzanak.

Merhala Zoltán és felesége, Viktória méltó módon ápolja Apu munkásságát a Czeizel Intézet magas színvonalú szolgáltatásainak biztosításával. Köszönjük nekik, továbbá az itt dolgozó kiváló szakemberek munkáját, akik ezzel az új épülettel kibővülve a gyerekek számára még barátságosabb közegben, még szélesebb körben képesek ellátni a családokat” – világított rá személyes érintettségére Czeizel Barbara.

Forrás: https://napidoktor.hu/index