Bemutatták a Janka Tanya autista fiataljait

A Hosszú út című film a tótvázsonyi segítő közösségben élő sérült fiatalok mindennapjairól készült, a társadalmi beilleszkedés bátorító példájáról szól. A dokumentumfilm létrejöttét a SPAR támogatása tette lehetővé.

„Amikor Boros Balázs rendezőtársammal és Hinkel Dávid szerkesztő-riporter-vágó kollégámmal elvállaltuk a film elkészítését, nem tudtuk, hogy mire számítsunk. Bennünk is éltek a sztereotípiák az autistákkal kapcsolatban. Azonban ahogy megismertük a Janka Tanya munkatársait, teljesen megváltozott a véleményünk. A célunk az volt, hogy bemutassuk a szervezet módszertanát, a benne résztvevő pedagógusok és sérült társaink hétköznapjait és eredményeit. A legnagyobb hatással az volt ránk, hogy kiderült: minden csak hozzáállás kérdése. Az, hogy az alapítók példaértékű programját felkarolta a SPAR Magyarország és a többi segítő cég, s lehetőséget adnak az ott élőknek, példát mutat tiszteletadásból” – mondta Kovács Krisztián, a film rendezője.

Az esélyegyenlőség iránt elkötelezett SPAR a tótvázsonyi Janka Tanyával 2017 óta működik együtt. A nonprofit szervezet célja olyan napközbeni foglalkozás megvalósítása, amely lehetővé teszi a folyamatos fejlődést, a sikerélmények megélését és hozzájárul ahhoz, hogy autista embertársaink a társadalom életének alkotó részesei legyenek. A SPAR felkérésére a Next Production a közelmúltban elkészítette a Hosszú út című dokumentumfilmet, amelynek sajtóbemutatóját a 2019. november 12-én a budapesti Corvin Moziban tartották.

A félórás film a tótvázsonyi fiatalok mindennapjaiba nyújt betekintést. Gondolatébresztő és szívmelengető képek mutatják be, hogy a szervezet foglalkoztatott munkatársai hogyan szervezik és végzik a tanya körüli teendőket – kertápolást, az állatok gondozását –, milyen sikerrel látják el az áruházi árufeltöltő és szortírozó munkát, a szórólapozást vagy az ajándéktárgyak és képeslapok készítését. Láthatjuk azt is, hogy a szereplők mivel töltik a közös szabadidejüket.  A főszereplők mellett megszólalnak a kezdeményezés ötletgazdái és a szülők is, akik szerint a korábban bezárkózott gyermekeik megnyíltak a Janka Tanya közösségének köszönhetően, és teljes embernek, a család és a társadalom hasznos tagjainak tekintik magukat.

A Janka Tanya példaértékű civil szervezet, tevékenységük elismerésre méltó, büszkék vagyunk az együttműködésünkre. Az életükről szóló film megérint és ösztönöz, hogy folytassuk a közös munkát. A veszprémi INTERSPAR munkatársai heti két-három alkalommal fogadják a fiatalokat, akik fejlesztő pedagógusaik mentori irányításával változatos feladatokat látnak el az áruházban. A kezdeményezés közösségformáló ereje mellett lehetőséget biztosít arra is, hogy a fiatalokat közelebb hozza a munka világához. Az általuk készített díszek, használati tárgyak például évek óta megvásárolhatók a SPAR központjában megrendezésre kerülő karácsonyi és húsvéti vásáron” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője és a film producere.

Hálásak vagyunk azért a segítségért, amit a SPAR Magyarországtól évek óta kapunk. Az áruházi munkalehetőség révén a társas kapcsolatokat nem, vagy csak nagyon nehezen megteremtő autista fiatalok képesek beilleszkedni és teljes értékű emberhez méltó életet élni. Az általunk a hiányok helyett a képességekre összpontosító, feltétel nélküli támogatás és gondozás sikere megmutatkozik abban is, hogy foglalkoztatott munkatársaink – szakemberek segítségével – ugyanúgy helyt állnak a munka világában, mint az egészséges társaik” – mondta Bárányos Katalin, a Janka Tanya alapítója. A kezdeményezés másik gazdája, a holland Janneke Brinks hozzátette: „Az eredményes együttműködésünk arra is bizonyíték, hogy mindenkinek van helye a világban”.

A Janka Tanya munkatársai mellett az üzletlánc – hasonló feltételekkel és metódus szerint – további két partnerszervezetének fiataljait is segíti: az Esőemberke Alapítvány a Vas Megyei Autistákért és a Zala megyei Alapítvány az Autista Gyermekekért pártfogoltjai is lehetőséget kaptak a beilleszkedésre a SPAR-nak köszönhetően.

A tótvázsonyi és a zalai fiatalok segítése mellett a SPAR nagy figyelmet fordít a megváltozott munkaképességű kollégák beilleszkedésére és a hosszú távú foglalkoztatásukra is. A vállalat esélyegyenlőségi referenst alkalmaz, és érzékenyítő tréningeket is tart a kollégáknak. Emellett tíz éve biztosít árusítóhelyeket a Szerencsejáték Zrt.-nek, aminek köszönhetően közel 100 szuper- és hipermarket üzletben árulnak sorsjegyeket megváltozott munkaképességű emberek.

A SPAR-nál jelenleg 119 megváltozott munkaképességű munkavállaló dolgozik, és tíz fő fogyatékkal élő, autista fiatalnak adnak munkát. A SPAR 2010-ben kapta meg először a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést, 2017-ben pedig már negyedik alkalommal vehette át a díjat, amikor az esélyegyenlőségi pályázaton Befogadó Munkahely különdíjban is részesült a Janka Tanyával megvalósított programja elismeréseként.

Forrás: https://napidoktor.hu/index