Az Astellas-díj a középpontban!

Alig több mint száz nappal az idei szakdolgozói pályázat meghirdetése után a hétvégén lezárult a csoportos jelölés időszaka.

Az összesítések alapján az idei versenyben az elkövetkezendő egy hónap során negyvenöt, a szakmai munkát napi szinten együtt végző csoportra irányul majd a figyelem. Ez a szám a tavalyi eredményekhez képest jelentős növekedést mutat, hiszen akkor az intézmények ápolás- és orvosszakmai vezetői 28 munkacsoportot indítottak versenybe.

Az idei szakdolgozói pályázat egyik újdonsága, hogy míg 2011-ben csoportos kategóriában kizárólag a fekvőbeteg-ellátás területén dolgozóknak volt esélye a megmérettetésre, az idei kiírás ugyanezt már a járóbeteg- és a helyszíni sürgősségi ellátás területén is lehetővé teszi. Az elkövetkezendő hetekben mind a 45 szakdolgozói csoport egy többlépcsős minősítési folyamaton megy majd keresztül, ahol a tagok emberi és szakmai teljesítménye, valamint a betegek elégedettsége egyaránt nagy hangsúlyt kap.

„A pályázat legfőbb célja a nagyszerű, példaértékű tevékenységet folytató egészségügyi szakdolgozók felkutatása, bemutatása és a velük kapcsolatos pozitív történetek nyilvánosság elé tárása. Nagy öröm számunkra, hogy jelöltállító szakterületek közé idén a helyszíni sürgősségi ellátás is bekerült, hisz így a mentősök emberségről és szakmaszeretetről árulkodó áldozatos tevékenysége előtt is fejet tudunk hajtani.” – nyilatkozta Dr. Markovich György, a díjalapító Astellas Pharma ügyvezető igazgatója.

A pályázati lehetőségek bővülése az egyéni kategóriában is jelentős változásokat hozott, így az idei évtől itt is már négy szakterületről – alapellátás, járóbeteg-ellátás, fekvőbeteg-ellátás és helyszíni sürgősségi ellátás – lehet jelöltet állítani.

idos13

„Nagy öröm számunkra, hogy az egészségügyi szakdolgozók munkájának ismertségét és elismertségét támogató kezdeményezést már 2011-ben is jelentős érdeklődés és elismerés övezte. A tavalyi Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója pályázat legfőbb értéke az volt, hogy néhány nevesített területre fókuszálva keretet és lehetőséget adott a hazai kórházakban, klinikákon kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakdolgozó kollégák méltó elismerésére. Ez pedig azt eredményezte, hogy végre méltó figyelem vetült a sokszor méltatlan körülmények között is helytálló, emberségből és szakmaszeretetből jelesre vizsgázó kollégáinkra” – fogalmazott Dr. Balogh Zoltán, a MESZK elnöke.

Az Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója pályázat meghirdetői – az Astellas Pharma, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar (SE ETK) és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) – az egészségügyben dolgozó, a napi gyakorlat szintjén is kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakemberekre kívánják ráirányítani a szakma és a nagyközönség figyelmét, hogy ezzel az egészségügyi szakdolgozói munka és hivatás, valamint a szakmát gyakorlók társadalmi elismerése erősödhessen.

Az idei pályázati időszak 2012. június 14-ig tart. Bár csoportos kategóriában a jelöltállítás lezárult, egyéni kategóriában erre még 2012. június 8-ig lehetőség van.

Az ünnepélyes díjátadó 2012. július 7-én, a budapesti Művészetek Palotájában, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Diplomaátadó Ünnepségének keretében lesz.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: