Almodóvar is beáll a sorba

Az európai film hírnevét a világ filmművészetében öregbítő munkásságáért életműdíjjal ismeri el Pedro Almodóvart az Európai Filmakadémia, amely december 7-én Berlinben tartja éves díjátadó gáláját.

pedro_almodovar_penelope_cruisAz akadémia hétfőn jelentette be erről szóló döntését.
"Nagyon örülök a kitüntetésnek. Alapítása óta a szervezet rendkívül nagylelkű volt velem" – idézte a spanyol rendezőt az Európai Filmakadémia közleménye.
Az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című filmjéért Pedro Almodóvar 1989-ben megkapta a legjobb fiatal rendezőnek járó díjat, legutóbb pedig a Volver című alkotásáért ismerték el 2006-ban, amikor is öt Európai Filmdíjjal gazdagodott.
Az életműdíj egyben azt jelenti, hogy a spanyol rendező lesz a berlini gála díszvendége.
Az Európai Filmakadémiát 1988-ban Wim Wenders és Ingmar Bergman hívta életre további negyven európai filmművésszel. A szervezet díjait idén 26. alkalommal osztják ki, a jelölteket november elején ismertetik Sevillában. Tavaly Helen Mirren brit, előtte Mads Mikkelsen dán színész vehette át a hivatalos nevén European Achievement in World Cinema elnevezésű életműdíjat. A korábbi díjazottak között van Isabelle Huppert és Liv Ullmann is.

Forrás: