A világvégéről szóló cikkek fordítva sülhetnek el

A globális felmelegedésről szóló ijesztő üzenetek ellenkező hatást válthatnak ki, vagyis az emberek szkeptikusan állnak hozzá a klímaváltozáshoz.

?A tanulmányunkból kiderül, hogy a globális felmelegedés lehetséges pusztító hatásai megrengetik az emberek alapvető elképzeléseit arról, hogy a Föld egy biztonságos, stabil élőhely. Ennek eredményeképpen az emberek alábecsülhetik a globális felmelegedést bizonyító tényeket." – mondta Robb Willer, a Kaliforniai Egyetem pszichológusa.

A figyelmeztetésekre az emberek azzal reagálhatnak, hogy vitatják a bizonyítékokat, és mégsem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy csökkentsék az ökológiai lábnyomukat. Willer, akinek munkáját Matthew Feinberg doktorandusz hallgató segítette, elmondta, hogy ha a figyelmeztető üzeneteket a lehetséges megoldások felvázolásával együtt közvetítik, akkor sok ember le tudja győzni a szkepticizmusát. Szerinte fontos egy ilyen kezdeményezés, mert a legfrissebb felmérések azt mutatják, a legtöbb ember elutasítja a globális felmelegedéssel kapcsolatos aggodalmakat.14175Willerék két kísérlete közül az egyikben 97 UC Berkeley diák vett részt. Megkérdezték tőlük, hogy szerintük a világ észszerű vagy sem. Egy cikk két változatát kapták olvasásra, mely tartalmazta az ENSZ Klímaváltozásról Szóló Kormányközi Bizottsága által biztosított tényszerű adatokat. A résztvevők fele olyan cikkeket kapott, melyek a globális felmelegedés apokaliptikus következményeit ecsetelték végkifejletként. A többiek olyan munkákat olvashattak, melyek pozitív üzenetet hordoztak a lehetséges megoldások felvázolásával. A pozitív üzenet hatására az emberek nyitottabbak lettek, jobban hittek a tudomány erejében. A világvége-hangulat azonban csak kételkedést szült.

A második kísérletben 45 önkéntest toboroztak 30 amerikai városból és megvizsgálták, hogy az "észszerű világ"-ba vetett hit növelésével szkeptikusabbak lesznek-e az emberek a globális felmelegedéssel kapcsolatban. A résztvevők ezután olyan videót láttak, ahol ártatlan gyermekeken keresztül illusztrálták a globális felmelegedés jövő generációt sújtó állítólagos veszélyeit. Azok, akik ésszerűnek gondolták a világot, kétkedéssel szemlélték a klímaváltozást, és kevésbé hajlottak arra, hogy csökkentsék ökológiai lábnyomukat. "A félelemre alapozó megközelítés, különösen, ha nem társul érthető megoldási javaslattal, öngólt lő, és aláaknázza az eredeti szándékot." – magyarázták a kutatók.

Forrás: