Három tipp, amellyel megelőzhetőek a húzódások és balesetek

Köztudott, hogy a rendszeres testmozgás elengedhetetlen az egészséges élethez. Ahhoz viszont, hogy ezt megfelelően végezzük, nem árt odafigyelnünk pár dologra. Legyen szó a futásról, teniszezésről vagy akár súlyemelésről, mindegyik magában hordozza a sérülések kockázatát. Íme, három olyan tipp, amellyel jelentősen csökkenthetjük azokat, így biztosítva, hogy a sport valóban az egészségről szóljon.

A megfelelő felszerelés beszerzése

Bármilyen közhelyesnek is tűnik, semmilyen mozgásformának nem érdemes nekilátnunk a megfelelő sportfelszerelések beszerzése nélkül. A legtöbb esetben ugyanis ennek elmulasztása a felelős a különféle balesetekért, valamint az egészségügyi problémák kialakulásért. Ez azt jelenti, az adott mozgásformához megfelelő speciális sportcipők, illetve ruházatok kritikus jelentőséggel bírnak. A cipőt illetően kiemelten fontos az is, hogy a kiszemelt pár ne csupán az adott sporttevékenységnek feleljen meg, de a terepnek is, amelyen használni szeretnénk. Ha például salakos pályán szeretnénk futni, akkor teljesen más típusú lábbelire lesz szükségünk, mintha betonon kocognánk. A ruházatot és a cipőt leszámítva érdemes lehet még a térd-, könyék- és csuklószorító beszerzése is, ha tudjuk, hogy valamely ízületünk gyengébb. Ez szintén számtalan kellemetlenségtől megkímélhet bennünket.

A bemelegítés fontossága

Hiába vagyunk egyszerű „hobbisportolók”, akik csupán heti kétszer, háromszor szeretnének elmenni kocogni vagy teniszezi, ilyenkor sem hanyagolhatjuk el a megfelelő bemelegítést. Ehhez már számtalan különféle írásos és videós anyagot találhatunk az interneten. Bár a különféle bemelegítő és nyújtó gyakorlatok elsőre érdekesnek vagy szükségtelennek tűnhetnek, azonban ezek segítségével nem csupán a húzódásokat előzhetjük meg, de még sportteljesítményünk is javulhat. Ha pedig tudjuk, hogy komolyabb izommunkát igényel majd aktuális edzésünk, akkor tovább fokozhatjuk a hatást az úgynevezett melegítőkrémek segítségével. Ezek segítenek abban, hogy növeljük a vérbőséget az alkalmazott felületen, és kellően ellazítsuk izmainkat.

Figyeljünk a fokozatosságra

Bármilyen mozgásformát kezdjünk is azonban, elengedhetetlen, hogy kellően odafigyeljünk a fokozatosság betartására. Hiába érezzük kirobbanó formában magunkat, semmi esetben sem jó döntés, ha azonnal a mély vízbe ugrunk. Nem csupán edzéseink intenzitását, de azok gyakoriságát is ennek szellemében érdemes megválasztanunk. Ez persze nem csak a sérülések elkerülése miatt hasznos, de abban is segítséget jelent, hogy valóban rászokjunk a rendszeres testmozgásra.
Nos, ez lenne tehát, amelyre minden életmódváltónak kiemelten fontos volna odafigyelnie. Bár sokak számára a fentebb említettek kissé közhelyesnek tűnhetnek, az igazság az, hogy a legtöbben köztük sem tartják be ezeket az alapvető dolgokat. Pedig amennyiben odafigyelünk rájuk, rengeteget teszünk azért, hogy a sportolás valóban a mozgás öröméről és az egészségről szóljon, ne pedig a sérülésekről.

 

Forrás: Napidoktor.hu