Szűrő- és önvizsgálattal a rákos megbetegedések legalább egyharmada megelőzhető

Idén február 4-én huszadik alkalommal hívta fel a figyelmet a daganatos betegségekre és azok megelőzésének fontosságára a Rákellenes Világnap.

A téma egyre fontosabb, hiszen a Nemzetközi Rákkutatási Hivatal (IARC) legfrissebb, 2018-as adatai szerint világszerte több mint 10 millióan halnak meg évente a rák valamely típusában. Ez a szám pedig a népesség növekedésével és elöregedésével együtt folyamatosan nő: 2040-re már évente 29 millió új daganatos esetet jósol a szervezet. Bár a betegség kialakulása nem minden esetben elkerülhető, prevenciós módszerekkel – ideértve a rendszeres önvizsgálatot és a szervezett szűrővizsgálatokat – a gyakori típusú rákos megbetegedések legalább egyharmada megelőzhető, illetve a korai stádiumban diagnosztizált betegség nagy eséllyel gyógyítható.

Dr. Kocsis Judit, a Budai Egészségközpont onkológus szakorvosa szerint a rosszindulatú daganatok kisebb hányada örökletes, a daganatok nagyobb részének kialakulása azonban számos életmódbeli és környezeti tényezőre vezethető vissza. Ezek közül a dohányzás a legkönnyebben megszüntethető ok. Kutatások szerint a dohányhasználat tizenöt különböző rákfajta kialakulásáért felelős, ideértve a szájüregi, a tüdő-, máj-, gyomor-, bél- és petefészekrákot, a húgyhólyag- és hasnyálmirigy daganatot, valamint bizonyos típusú leukémiát.

További tényezők:

  • Alkoholfogyasztás – az alkohol több mint tízféle rákos megbetegedés okozója lehet
  • Egészségtelen étrend – a rákos megbetegedések okozta halálozások 30-35 százaléka a nem megfelelő étrend miatt történik, ezen belül is 10-14 százalék köthető az elhízáshoz
  • Mozgásszegény életmód
  • Túlzásba vitt napozás – a bőrrák az egyik leggyakoribb daganattípus
  • Szexuális úton terjedő betegségek, hepatitis fertőzés
  • Nem tiszta ivóvíz

Fotó: 123rf.com

A kulcs a felismerés

A rák hazánkban is jelentős halálok a szív és érrendszeri megbetegedések után: a Svéd Egészséggazdaságtani Intézet (IHE) 2018-as statisztikái szerint Európában Magyarországon diagnosztizálták a legtöbb rákos megbetegedést, százezer lakosra vetítve közel 700-at, és Horvátország után nálunk hunynak el emiatt a legtöbben, százezer lakosra vetítve 340-en, elsősorban tüdő- és vastagbélrákban. A férfiakat pedig 25 százalékkal nagyobb arányban érinti a probléma, mint a nőket.

„A kór ijesztő mértékű növekedési aránya miatt különösen fontos, hogy figyeljünk a tünetekre és az önvizsgálatra, hogy megelőzhessük annak kialakulását, vagy már korai stádiumban megkaphassuk a megfelelő kezelést. Figyelmeztető jelek lehetnek pl. az anyajegyen, szemölcsön látható változások, véres, szokatlan széklet, vizelet, indokolatlan fogyás, nyelési nehézségek, illetve csomó, duzzanat a mellben, herékben. A ráknak azonban vannak olyan típusai is, amelyeket nem tudunk önvizsgálattal felfedezni, ezért létfontosságú, hogy rendszeresen eljárjunk szűrésre” – hangsúlyozta a Budai Egészségközpont szakorvosa.

Melyek a javasolt szűrővizsgálatok?

Nőknek:

  • emlő diagnosztika (fizikális vizsgálat, ultrahang és mammográfia)
  • méhnyakrákszűrés (cytológia, ultrahang, nőgyógyászati szakorvosi vizsgálat)

Férfiaknak:

Mindkét nem számára:

  • tüdőszűrés CT-vel
  • melanóma-szűrés
  • digitális anyajegy-szűrés
  • hasi és kismedencei ultrahang
  • vastagbélrák-szűrés

„A szűrővizsgálatoktól sokan azért tartanak, mert félnek, hogy valamilyen daganatos betegséget diagnosztizálnak náluk, épp ezért ki is hagyják azokat és csak súlyos állapotban fordulnak orvoshoz. Pedig, ha időben felfedezik a problémát, nagyobb az esély a teljes gyógyulásra” – tette hozzá a doktornő.

Fotó: 123rf.com

10 javaslat a rákos megbetegedések veszélyének csökkentésére

Mint minden betegségnél, a daganatok esetében is sokat tehetünk a kialakulásuk elkerüléséért:

  1. Figyeljünk az egészséges testsúly fenntartására.
  2. Mozogjunk naponta minimum 30 percet.
  3. Fogyasszunk teljes kiőrlésű gabonákban, zöldségekben, gyümölcsökben, hüvelyesekben és Omega-3 zsírokban gazdag élelmiszereket.
  4. Kerüljük a gyorsételeket és az egyéb feldolgozott élelmiszereket, amelyek nagymértékben tartalmaznak finomított cukrot, zsírt és keményítőt.
  5. Csökkentsük a vörös- és feldolgozott húsok bevitelét.
  6. Csökkentsük a cukrozott üdítőitalok és az alkoholos italok fogyasztását.
  7. Kerüljük a direkt napsugárzást délelőtt 10 és délután 4 óra között, és használjunk mindig napégés elleni védelmet.
  8. Szokjunk le a dohányzásról! Ezáltal 30 százalékkal csökkenthetjük a rákos megbetegedések lehetőségét.
  9. Védekezzünk a szexuális úton terjedő betegségekkel szemben.
  10. Legyünk tudatosak és járjunk rendszeresen szűrővizsgálatokra, hiszen a rák korai felismerése kritikus fontosságú. Ha pedig már megállapították a daganat kialakulását, ne tegyünk úgy, mintha nem létezne a probléma, hanem kérjük szakember segítségét.

Forrás: https://napidoktor.hu/index