Rákkutatás: a daganattipusok kezelésének változásai

Alapvetően változhat meg egyes daganattípusok kezelése a jövőben, más betegségtípusok terápiáiban ugyan nem látszik áttörés, de a kezelések finomhangolásával az eredményesség szintén javulhat.

Az ingyenes, országos Rákgyógyítás Magazin legújabb lapszáma a legfrissebb rákkutatási eredmények ismertetésén túl foglalkozik a daganatos betegek bőrvédelmével, az életvégi hospice ellátással, riportjaiban betegek történetein keresztül mutat be tanulságos eseteket.

 

A nyár a tudományos dömping ideje a rákkutatásban, az évszak ugyanis hagyományosan a világ egyik legfontosabb orvosi fórumaként számon tartott Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság kongresszusával kezdődik, ahol onkológiai kutatási eredmények százait hozzák egyszerre nyilvánosságra. Amint arra B. Papp László főszerkesztő rámutat, a nemzetközi konferenciát immár másfél évtizede követi a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság szimpóziuma, ahol a felkért előadók a nemzetközi eredményeket bemutatják a magyar szakorvosoknak – a Rákgyógyítás Magazin pedig közérthető módon tolmácsolja az elhangzottakat a hazai betegek és hozzátartozók számára. A most megjelent lapszámban szó van az immunterápiák használatának előnyeiről és korlátairól, a fiatalabb korban megjelenő vastagbél- és végbélrákról, a tüdőrák terápiáiról, a veserákról és hólyagrákról elhangzott kutatási beszámolókról. Elismert rákkutatók nyilatkoznak a ráksejtek működését megérteni hivatott tumorbiológia legújabb felismeréseiről.

rák

Foto:123rf.com

Mind a daganatos betegségeknek, mind a sebészi, a gyógyszeres vagy sugárkezeléseknek lehetnek bőrt érintő mellékhatásai, illetve a daganatos betegeknél is fokozottan figyelni kell a rendszeres bőrrákszűrésre. A lap a Gyógyulj Velünk Egyesület által szervezett online betegfórum nyomán részletes útmutatást ad a betegek bőrvédelmének gyakorlati tudnivalóiról.

Ausztrál kutatók felfedezték, hogy egy csontritkulást kezelő gyógyszer ígéretes lehet a mellrák megelőzésében a BRCA1 génmutációt hordozó nők esetében.

Csontritkulás elleni gyógyszerrel előzhető meg a mellrák

A testi és lelki trauma mellett hozhat-e megkönnyebbülést egy mellrákos beteg számára, amikor felébred egy melleltávolító műtét után?

Hogyan lehetséges, hogy tudatos, felkészült, racionális betegeket is rá tudnak venni termékügynökök sok százezer forintos, „a vizet is harmonizálni képes” eszközök megvásárlására? Hogyan lehet feldolgozni, ha 30 évesen a rákból való gyógyulás ára a spontán vizelési és székelési képesség elvesztése? Válaszok a betegekkel készült riportokban.

Foto:123rf.com

Gyakran túl későn fordulnak a végstádiumba kerülő betegek, illetve hozzátartozóik a hospice szolgálatokhoz, holott a szakszerű, a testi és lelki nehézségeket egyaránt csökkenteni hivatott életvégi ellátás nemcsak napokról, hanem akár hónapokról is szólhat. A hazai hospice mozgalom 30 éves jubileumáról szóló cikk legfontosabb tanulsága: a hospice szolgálattal való kapcsolatfelvétel nem lemondás az életről, hanem az egyik legfontosabb dolog, amit a beteg önmagáért vagy a hozzátartozó a betegért megtehet.

A 15 ezer példányban kiadott Rákgyógyítás Magazin országszerte eljut az onkológiákra. Az újságot a betegszervezeteken keresztül, valamint egyedileg megrendelve is megkaphatják a betegek és a hozzátartozók. A lap ingyenességét és a hirdetésektől mentes, szakmailag független betegtájékoztatást a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság és a kiadó Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány biztosítja. A negyedévenként megjelenő újság lapszámainak jegyzéke elérhető a www.rakgyogyitas.hu oldalon, továbbá a www.facebook.com/rakgyogyitas címen is követhetők a betegtájékoztatást szolgáló információk.

Forrás: https://napidoktor.hu/index