Nagyobb sugárterhelés elhízás esetén – nő a rák esélye?

A röntgen dózis sajnos okozhat megbetegedést

Az elhízás számos szempontból veszélyes – mi több, az extrém mértékben elhízott embereknek nagyobb dózisú sugárterhelésre van szükségük egy röntgen alkalmával – s ez kutatók szerint növeli a rák kockázatát.

Egészségünkre nézve számtalan okból káros az elhízás. Ehhez most egy új kutatás is nyújtott adalékot, mely rámutatott: az extrém mértékben túlsúlyos embereknél nagyobb dózisú sugárterhelésre van szükség, mint a kisebb súlyúaknál, ez pedig esetükben emelheti a rák esélyét.

Az Exeteri Egyetem, valamint a Taunton-i Musgrove Park Kórház 600 páciens bevonásával végzett tanulmányt – mindannyian fogyást elősegítő műtéten estek át. A kutatók leszögezték, hogy 630 betegnek volt szüksége röntgenkezelésre 2007 és 2015 között. Testtömegindexük (BMI) 50 feletti értéket mutatott, vagyis extrém elhízás volt jellemző rájuk, súlyuk a magasságuk duplája. A pácienseket gyomorműtéteknek vetették alá a fogyás érdekében.

elhizas

Kiderült, hogy az elhízástól szenvedő betegeknek jóval nagyobb röntgensugárzást kellett kapniuk, mint a normál testsúlyúaknak. A Journal of Radiological Protection szaklapban megjelent tanulmány arra is rámutatott, hogy következésképpen a rák általános kockázata, melyet a sugárzás okozott, megduplázódott, több mint 153 százalékkal egy átlagos súlyú emberhez képest.

Angliában 2015 és 2016 között 22,6 millió röntgensugárzásos procedúrát végeztek és több mint 280 rákos megbetegedést hoztak összefüggésbe a sugárkezelés dózisával – pedig a röntgent egyébként számos élet megmentőjének tartják, hiszen felderíti a szervezetben képződő rendellenességeket.

Karen Knapp, az egyetem docense elmondta: „A röntgen egy rendkívül fontos diagnosztikai eszköz, a szakorvosok pedig minden megtesznek, hogy annak káros hatását minimálisra csökkentsék. Felfedezéseink azonban kiemelik a megnövekedett sugárzási dózisok hatását súlyos elhízás esetén. S noha a röntgentől kialakuló rák kockázata igen csekély, sürgősen több kutatásra van szükségünk az elhízott emberek kapcsán ahhoz, hogy megértsük, mennyivel kell csökkenteni a sugárzási dózist ebben a csoportban.”

Fotó: 123rf.com

A szakemberek hozzátette, a sugárzásra vonatkozó iránymutatásokat jobban be kell szabályozni, hogy a kockázatokat minimálisra mérsékelhessék. A röntgenfelvétel elkészítéséhez az orvosok ún. fotonokat engednek át a szervezeten. A dózis a testrész- és a beteg általános méretétől is függ. Egy has megfelelő átvizsgálásához nagyobb adagra van szükség, mint egy mellkaséhoz például, s egy méretesebb páciensnél is hasonló a helyzet.

A sugárzás a testszöveteket vizsgálja, a potenciálisan káros hatások pedig kapcsolatba hozhatók a dózissal. Általánosságban, minél nagyobb az adag, annál valószínűbb, hogy a sejtek károsodnak. Ebből az okból a röntgensugárzást az orvosok igyekeznek olyan kismértékűre állítani, amennyire csak lehet – s valójában magát a röntgenvizsgálatot is csak akkor javasolják, ha az valóban szükséges.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php