Leheletből kimutatható daganat

Izraeli kutatók egy olyan kilégzési teszt kifejlesztésén dolgoznak, amely segítségével nemcsak diagnosztizálható a rákbetegség, de az egyes daganattípusok is elkülöníthetők.

A British Journal of Cancer folyóiratban közzétett előzetes eredmények azt mutatták, hogy a kutatók által kifejlesztett érzékelők képesek voltak megkülönböztetni a tüdő-, emlő-, vastagbél- és prosztatarákot a betegek életkorától, nemétől és életmódjától függetlenül.

Az izraeli Technion Műszaki Intézet korábbi kutatásai során kiderült, hogy nagyban különbözik az egészséges emberek és a daganatos betegek lehellete. Az érzékelő arany nanorészecskék segítségével detektálja az úgynevezett illékony szerves alkotórészeket, amelyek szintje megemelkedik daganatos betegek esetében. A módszer használata korán figyelmeztet a betegségre, még mielőtt a daganat láthatóvá válna a röntgenfelvételeken. ?A kutatás megmutatja, hogy az ?elektromos orr? képes megkülönböztetni az egészséges és rákos emberek lehelletét, továbbá el tud különíteni egyes daganattípusokat? ? mondta el Abraham Kuten professzor, a tanulmány társszerzője.10570?Ha sikerül széles körben végzett vizsgálatok során igazolnunk a kezdeti eredményeket, ez az új módszer a képalkotó eljárásokkal együtt hatékony korai diagnózist tenne lehetővé. Emellett segítségével egyszerűen nyomon lehetne követni a daganatellenes kezelés hatásfokát és korábban lehetne észlelni a tumor kiújulását is.?

A vizsgálatban 177 önkéntes vett részt, köztük egészséges emberek és olyanok, akiknél különböző stádiumban volt jelen tüdő-, emlő-, vastagbél- vagy prosztatarák. A daganat növekedése során a sejtek felszíne különböző vegyületeket bocsát ki, az érzékelő ezeket a vegyületet detektálja. A vizsgálat még gyermekcipőben jár, a további kutatások során nagyobb mintán és még nem diagnosztizált rákbetegeken kell meghatározni a lehellet és a danagatok közötti összefüggés fokát.

?Az eredmények nagyon érdekesek és azt mutatják, hogy van jövője a kilégzési teszteknek a daganatok diagnosztikájában? ? nyilatkozta az AFP-nek Dr. Lesley Walker, a Cancer Research UK jótékonysági szervezet képviselője. ?A korai diagnózis és a fejlődő terápia hatására jelentősen visszaszorulhat a halálozási arány.?

Forrás: