Tiniszerelem a színpadon – Bagoly és cica

2014. július 2-án mutatja be az Orlai Produkciós Iroda Bill Manhoff darabját a Bagoly és cicát a Belvárosi Színházban Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás szereplésével, Pelsőczy Réka rendezésében. A darabot először szabadtéren 2014. június 28-án a balatonföldvári Kultkikötőben láthatja a közönség.

Felix ifjú író, aki a nagy áttörésre vár. Szakadatlanul dolgozik a nagy regényen, amely majd híressé teszi, ám a kiadók sorra visszautasítják őt. Doris, a magát modellnek valló fiatal nő a jég hátán is megél – illetve élne, ha hagynák. Ám az éjszaka közepén kiteszik a lakásából, ő pedig bekopog, hogy menedéket keressen Felixnél. Náluk ellentétesebb két embert nem hordott még a hátán a föld. Csupán egy percre van szükség, hogy egymás agyára menjenek. Ám mégis össze vannak kényszerülve egy pici garzonlakásba. Hát mindent megtesznek, hogy valahogy túléljék a helyzetet.

bagoly es cica01

„Nem régi tapasztalatom az, hogy egy vígjátékot, ahol két szereplő viszi a történetet, alapvető, és megkerülhetetlen szükséglet, hogy a választott szereplők között legyen valami olyan viszony és energiaáramlás, közös szakmai múlt vagy barátság, vagy vonzalom. Fontos, hogy a színészek között legyen kémia, legyen olyan emberi viszonyuk (főleg egy ilyen típusú darabban, mint a Bagoly és Cica), ami elősegíti azt, hogy jól dolgozzanak együtt” – mondja Pelsőczy Réka arra a kérdésre válaszolva, hogy mitől lesz Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás párosa nagyon erős és meggyőző a Bagoly és cicában.

Az 1970-ben hatalmas sikerrel bemutatott komédia filmen is emlékezetes volt: főszerepeit Barbra Streisand és George Segal játszott. A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre.

Forrás: