Zacher borúlátó: Veszélyesebb Covid-mutánsokra és járványokra kell készülni

Lassan két éve az emberek minden napját a koronavírus tölti ki. Zacher Gábor szerint viszont egyre kevesebben tartják be a járványügyi szabályokat. A toxikológus szerint most sokkal kevésbé leterheltek a kórházak, mert a bekerült fertőzöttek száma a harmadik hullámhoz képest alacsony.

“Egyre kevésbé veszik komolyan az emberek a koronavírust, mivel már lassan két éve itt van velünk és kitölti az emberek mindennapjait” – mondta a Reggeliben Zacher Gábor. Pedig a toxikológus szerint a 2020 óta tartó járvány ötödik hulllámával megjelenő omikron-variáns jóval fertőzőbb, mint az előző vírusmutánsok – számol be az Rtl.hu.

Ám ez most elsősorban nem a kórházi ellátásban látszik, hanem abban, hogy szinte mindenkinek beteg valaki a környezetében.

Zacher szerint továbbra is igaz, hogy az oltott betegek nincsenek olyan rossz állapotban, mint az oltatlanok. Ám ha valaki például tavaly májusban kapott két oltást, az már gyakorlatilag semmit sem ér: az oltás utáni negyedik hónappal rohamosan csökken az ellenanyag-szint, hat hónap után pedig már csak minimális védettséget ad a vakcina.

Fotó: MTI/Vajda János

A toxikológus elmondta, a jelenlegi előírások szerint a betegség lezajlása után már két héttel be lehet adatni az oltást. Hozzátette, ő még nem esett át a covidon egyszer sem, de már tíz napja megkapta a negyedik oltását is. Ezt javasolják jelenleg az egészségügyi dolgozóknak, a 60 év felettieknek, illetve olyan krónikus betegeknek, akik valamilyen immunrendszert gyengítő terápiában részesülnek, például daganatos betegeknek. Pár hónap múlva azonban valószínűleg ugyanaz lesz, mint a harmadik oltással volt: mindenkinek ajánlani fogják a negyediket is.

Elmondta, Európában már több országban vizsgálják a szájon szedhető covid-gyógyszereket is, amelyek az oltást nem váltják ki, de megelőzhetik fertőzés esetén a súlyos tünetek kialakulását.

Az ötödik hullámban Zacher szerint sokkal kevésbé leterheltek a kórházak, mint a korábbiak során, de a fertőzöttek száma jelentősen megugrott. A kórházba kerültek és a lélegeztetőgépen lévők száma viszonylag alacsony. Ám veszélyt jelenthet, ha az ellátottak helyett az ellátók, orvosok, szakdolgozók betegednek le, ez létszámhiányt okozhat. De az egészségügyi rendszer egyelőre jól bírja az újabb járványhullámot.

Fotó: 123rf.com

A szakember szerint jó esély van arra, hogy az omikronon át fog esni a lakosság jelentős része. Kérdés azonban, hogy megjelennek-e új, veszélyesebb vírusvariánsok. Erre nagy esély van addig, amíg ilyen nagy az oltottsági aránytalanság a világban, például Európa és Afrika viszonylatában. Így ugyanis sokkal nagyobb esély van egy veszélyesebb mutáns megjelenésére.

Ráadásul a betegségek sokkal gyorsabban terjednek, mint bármikor a történelemben: gyakorlatilag 48 óra alatt körberepülhetjük a Földet, és így egy új kórokozó is körbeérhet a világon.

Zacher szerint fel kell készülnünk újabb világjárványokra is, de az egészségügyi ellátás jelenlegi fejlettsége mellett olyan pusztítás, mint például az 1919-es, 40-50 millió halottat követelő spanyolnátha-járvány során történt, már nem valószínű.

Olvasd el ezt is!

Véget ér a járvány valaha? – Ez jöhet az omikron után

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index