Így tudják kimutatni a gyorstesztek az omikront

Laboratóriumi vizsgálat alá vetették az antigén teszteket Dániában és megnézték, melyik hogyan képes kimutatni a Covid delta és omikron variánsait.

A Magyarországon is kapható Flowflex antigén teszt alacsony vírusszám esetén is jól teljesített. 

A PCR kapacitáshiány, valamint az állandóan változó variánsok miatt a tesztelési stratégia folyamatosan változik világszerte. Ráadásul az utóbbi időben kétségek merültek föl annak kapcsán, hogy a használatban lévő antigén tesztek képesek-e kimutatni az omikron variánst. Erre irányult a dán Statens Serum Institute laboratóriumi vizsgálata, ahol megnézték, a piacon lévő antigén tesztek közül, melyik hogyan teljesít.

A variánsokat tartalmazó mintát egymás után három lépésben hígították (1:10 – 1:1.000). A Dániában kereskedelmi forgalomban lévő tesztek érzékenységét a különböző hígítású mintákon vizsgálták.

A vizsgálat eredményként megfogalmazható, hogy a Dániában jelenleg használatban lévő antigén tesztek képesek mindkét variáns kimutatására. Ezek közül a megbízhatónak ítélt Flowflex, amely alacsony csíraszámban is felismeri az omikront, Magyarországon is kapható.

Teszt neve

Gyártó/

Variáns

Variáns hígítása

beszállító

1:10

1:100

1:1.000

Panbio – COVID-19 Ag GYORSTESZT

Abbott

vad típus

+

+

(NASOPHYNGEAL)

 

delta

+

+

(+)

 

 

omikron

+

+

(+)

SARS-COV-2 Antigén gyorsteszt

Roche

vad típus

+

+

(+)

 

 

delta

+

+

(+)

 

 

omikron

+

+

(+)

Flowflex SARS-CoV-2 Antigén gyorsteszt

Acon Biotech

vad típus

+

+

+

 

 

delta

+

+

+

 

 

omikron

+

+

+

Helyszíni Covid-19 Ag gyorsteszt

CTK Biotech

vad típus

+

(+)

 

 

delta

+

(+)

 

 

omikron

+

(+)

SARS-COV-2 Antigen gyorsteszt orrból

Roche

vad típus

+

+

(+)

 

(Falck)

delta

+

+

(+)

 

 

omikron

+

+

(+)

Standard Q, Covid-19 Ag orrból

SD Biosensor

vad típus

+

+

 

(CPH Med)

delta

+

+

(+)

 

 

omikron

+

+

(+)

BIOSYNEX COVID-19 Ag BSS

BIOSYNTEX

vad típus

+

+

(+)

 

(Carelink)

delta

+

+

(+)

 

 

omikron

+

+

(+)

SARS-COV-2 Antigén önteszt orrból

Roche

vad típus

+

+

 

 

delta

+

+

(+)

 

 

omikron

+

+

(+)

SARS-COV-2 Antigén gyorsteszt kártya

Boson Biotech

vad típus

+

+

(+)

 

 

delta

+

+

(+)

SARS-COV-2 Antigen gyorsteszt orrból

Roche

vad típus

+

+

(+)

 

(Falck)

delta

+

+

(+)

 

 

omikron

+

+

(+)

Standard Q, Covid-19 Ag orrból

SD Biosensor

vad típus

+

+

 

(CPH Med)

delta

+

+

(+)

 

 

omikron

+

+

(+)

BIOSYNEX COVID-19 Ag BSS

BIOSYNTEX

vad típus

+

+

(+)

 

(Carelink)

delta

+

+

(+)

 

 

omikron

+

+

(+)

SARS-COV-2 Antigén önteszt orrból

Roche

vad típus

+

+

 

 

delta

+

+

(+)

 

 

omikron

+

+

(+)

SARS-COV-2 Antigén gyorsteszt kártya

Boson Biotech

vad típus

+

+

(+)

 

 

delta

+

+

(+)

 

 

omikron

+

+

(+)

Covid-gyorsteszt, SARS-COV-2 Antigén

api Pharma

vad típus

+

(+)

(N/OP/NP)

(VINGMED/ Vicare)

delta

+

(+)

 

 

omikron

+

(+)

+: pozitív
(+): gyenge pozitív
-: negatív

Olvasd el ezt is!

Te tudod? – Így működik a gyógyszertári COVID teszt és az antigén gyorsteszt

Forrás: https://napidoktor.hu/index