COVID – Véget ért a pandémia

Véget ért az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének pandémiás szakasza Németországban, vagyis már nem emelkedik robbanásszerűen az új esetek száma – mondta Christian Drosten, az egyik legismertebb német járványügyi szakértő.

A berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézetének vezetője a Der Tagesspiegel című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy a SARS-CoV-2 csaknem három év után bekerült az endemikus vírusok közé, ami azt jelenti, hogy folyamatosan jelen van, de csak a terjedéséhez kedvező időjárási hatások révén marad fenn, és ritkán idéz elő járványt.

Az idei téli járványhullámban a kórokozó már nem is terjed exponenciálisan, vagyis napról napra egyre nagyobb mértékben, ami azt mutatja, hogy “véget ért a pandémia”, és a SARS-CoV-2 által okozott betegség (Covid-19) besimul a megszokott felső légúti betegségek közé.

Ez a folyamat azzal jár, hogy a tél végére annyira erős lesz a közösségi szintű immunitás, hogy “nyáron már alig-alig tudja majd tartani magát a vírus”, hacsak nem történik valami minőségi változás a kórokozó mutációja során, amivel azonban egyelőre nem kell számolni – fejtette ki a szakember.

Fotó: 123rf.com

Az interjú új lendületet adott a járványlassító korlátozásokról folytatott közéleti vitának. A szövetségi kormányt alkotó koalíció legkisebb tagja, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) részéről Marco Buschmann igazságügyi miniszter rögtön ki is jelentette, hogy azonnal vissza kell vonni a még érvényben lévő óvintézkedéseket.

Ez vállalhatatlan “vakmerőség” lenne, és Christian Drosten sem követeli – nyilatkozott Karl Lauterbach egészségügyi miniszter, a szociáldemokraták (SPD) politikusa. A SARS-CoV-2 mellett az influenza és a légúti óriássejtes vírus (RSV) is erősen terjed, így “a klinikák tele vannak, a személyzet túlterhelt, a túlhalálozás magas, és a télnek még nincs vége” – tette hozzá a miniszter, aki nemcsak politikusként, hanem az ország legtekintélyesebb közegészségügyi szakértői közé tartozó kutatóorvosként is ismert.

A SARS-CoV-2 németországi jelenlétében valóban beállt az “endémiás állapot”, de a különösen veszélyeztetett embereket továbbra is védeni kell, így például maszkot kell viselni az idősgondozó intézményekben – mondta Karl Lauterbach.

A harmadik koalíciós párt, a Zöldek vezető egészségügyi szakpolitikusa, Janosch Dahmen szerint is óvatosságra van még szükség. Számos jel utal arra, hogy a SARS-CoV-2 nemigen változik már, és a tél végével jelentősen visszaszorul, addig azonban az egészségügyi ellátórendszer erős terhelése miatt be kell tartani az alapvető fertőzésvédelmi óvintézkedéseket – mondta a szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselő.

covid, fertőtlenítés

Fotó: 123rf.com

Németországban a legtöbb járványlassító korlátozást már nyáron visszavonták, a tartományok többségében már csak a közösségi közlekedésre vonatkozó maszkviselési kötelezettség és néhány más szabály maradt meg. Ugyanakkor a felsőlégúti betegségek őszi-téli szezonja jóval erősebb, mint az utóbbi években. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) becslése szerint a karácsony előtti héten nagyjából 2,3 millióan fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, és 9 millió körül lehetett az új megbetegedések száma a 84,1 millió lakosú országban.

A betegektől vett minták többségében, 55 százalékában influenzavírust találtak. A második leggyakoribb kórokozó az RSV 15 százalékos aránnyal. Ez főleg kisgyermekeket fertőz meg, és terjedése több tartományban már a teljesítőképességet fenyegető mértékben terheli a csecsemő- és gyermekgyógyászati kórházi osztályokat és a gyermekgyógyászati klinikákat. A SARS-CoV-2 jelenlétét a minták 5 százalékában mutatták ki.

Olvasd el ezt is!

COVID – Szabadon igényelhető az omikron elleni vakcina

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.