A COVID oltás mellékhatásai a gyerekeket is fenyegetik

Október végén zöld utat adott a Pfizer vakcina 5-11 év közötti gyermekeknek beadására Amerikában az illetékes hatóság. Ez az első, 12 év alattiak számára elérhető koronavírus-oltás. Mit érdemes tudni róla?

Engedélyezte az Amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC), hogy megkapják a Pfizer-oltást az 5-11 év közötti gyermekek. Ez az első vakcina, amely elérhető ebben a korosztályban. A gyermekek két oltást kapnak majd, a felnőtt adag egyharmadát, 3 hét különbséggel.

A gyógyszergyártó tanulmányai alapján a vakcina 90,7 százalékban hatékony a koronavírus megelőzésében. Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (FDA) által közzétett Pfizer-adatok szerint a vizsgált 5-11 éves gyerekek egyikénél sem jelentkezett súlyos mellékhatás.

gyerek

Az Egyesült Államokban jelenleg elegendő oltóanyag áll rendelkezésre ahhoz, hogy mind a 28 millió jogosult gyermeket beoltsák.

A vakcina átesett a szükséges és szigorú értékelésen, amely garantálja, hogy az oltóanyag biztonságos és rendkívül hatékony” – mondta Rochelle Walensky, a CDC igazgatója. Amerikában a nagyobb klinikák és gyermekkórházak lesznek az elsők, amelyek a vakcinával rendelkeznek és be tudják azokat adni.

Honnan tudhatjuk, kialakult-e súlyos mellékhatás?

Amennyiben a gyermek mellkasi fájdalomra vagy légszomjra panaszkodik, vagy általánosságban nem úgy néz ki, mint szokott, fontos felhívni a gyermekorvost.

Az 5-11 éves gyermekeknek adható koronavírus-oltás ugyanolyan, vagy enyhébb tüneteket okozhat, mint amelyek felnőtteknél tapasztalhatók. A karok fájdalma gyakori. Sok gyermek érezhet kimerültséget, hidegrázást, izomfájdalmat, láz is jelentkezhet.

Ezek a mellékhatások azonban a kísérletek során némileg kevesebbszer fordultak elő az 5-11 évesek körében, mint a tinédzserek és fiatal felnőttek esetében. A legtöbb mellékhatás kevesebb mint 24 órán át, vagy egy kicsit tovább tarthat. A szülők azonban jól teszik, ha hallgatnak a megérzéseikre. Aggasztó jelek esetén hívjunk orvost!

Sok szülőben felmerülhet, hogy az 5 és 11 év közötti gyermekek esetében meglehetősen nagy a különbség testméretben, érettségben, mégis egy korosztályba kerültek a vakcina szempontjából.

A szakemberek szerint a vakcina adagja az életkoron és a szervezet érettségén alapul. A lényeg az, hogy az oltás erős immunválaszt fejlesszen ki a testmérethez képest. A vakcina-kísérletek során számos korosztály oltásdózisait vizsgálták annak meghatározásához, melyik a legbiztonságosabb a legjelentősebb immunválasz mellett és melyik jár a legkevesebb mellékhatással.

A szakemberek szerint érdemes felhívni gyermekorvosunkat, ha érdeklődni szeretnénk, elérhető-e már Covid-19 vakcina a fiatalabb gyermekek számára. Szintén ajánlott háziorvosunkhoz vagy más egészségügyi szolgáltatókhoz fordulni, ha kérdéseink vannak a vakcina kapcsán.

COVID – Heteken belül olthatják a legkisebbeket

Forrás: Adrina - napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.