Sleepwellness alváscoaching

A módszert a pszichés alvászavarban szenvedő betegek részére a pszichológia, az alvásfiziológia és a kronobiológia legújabb tudományos eredményei alapján dolgoztam ki.

Ezeket a pácienseket, mint egy coach /edző, tréner/ végigkísérem azon az  úton, aminek a végén elérik a jó alvás élményét. Ez természetesen egyértelműen azt is jelenti, hogy klienseim aktív együttműködése szükséges a sikerhez.

Kb. úgy képzeljék el az alvásterápiát, mint egy úszástanfolyamot: ugyanúgy megtanítom a betegeket aludni, ahogy annakidején megtanították őket úszni. Aki nehezen tanult meg úszni most ne ijedjen meg: ha pontosan követi utasításaimat, könnyen meg fog tanulni aludni. És ezt a tudást elfelejteni ugyanúgy nem lehet, ahogy úszni sem felejtünk el.

A módszer lényege:

1. A kliensek megismerik és megtanulják felismerni az alvás szempontjából fontos kronobiológiai ritmusaik működését! A legfontosabb ezek közül  a kb. 90 perces ciklusidejű ultradián ritmus, mely éjjel-nappal folyamatosan működik /ez szabályozza pl. éjszaka az alvásciklusokat/ és a ciklus végén egy "kapu" nyílik, amit  elalváskapunak nevezhetünk, mert amennyiben az összes többi bioritmus aktuális állapota ezt támogatja akkor észrevétlenül átcsúszhatunk rajta az alvás állapotába. Ezeknek az elalváskapuknak a várható jelentkezési idejét megtanulják a kliensek előre pontosan kiszámítani, hogy az esti lefekvés idejét ehhez tudják igazítani és97102. Előtte az ágyban 20-25 percen keresztül egy olyan speciális mentális tevékenységet fognak gyakorolni aminek segítségével könnyen elalszanak. Ugyanez a technika az éjszakai felébredéseknél is segít a mielőbbi visszaalvásban.

3. A  pszichés alvászavarban szenvedő betegnél a kronobiológiai ritmusok nem összehangoltan működnek, leggyakrabban a civilizációs életvezetési szokások vagy aktuális ill. régebbi stressz miatt. Ezért a kliensek a terápiás tréning keretében megtanulnak olyan életkészségeket is amik segítenek testi-lelki harmóniájuk megteremtésében.

A terápiás tréninget az egyéni sajátosságok alapján tervezem meg. Kb. 8-12 alkalom után  a kliens újra jól fog tudni aludni és a jövőben  nem lesz szüksége altatókra.

?

Ha jól akar aludni, jelentkezzen be új alvás programunkra!

Elküld

 

Magyarországon elsők között kezdett foglalkozni a biológiai ritmusok és az alvászavarok terápiás kezelésével a szerző, dr. Hermánné Fogarassy Éva pszichológus. A Napidoktor szakértője elérhető a 06-1- 786-30 45 -ös telefonszámon vagy emailben az [email protected].

Forrás: