Mi lehet a visszatérő légúti betegségek okozója?

Gyakran betegeskedik? Ősztől tavaszig szinte egyik légúti betegség követi a másikat? Érdemes alapos kivizsgáláson részt venni ilyen esetben?

Létezik fokozott hajlam a fertőzésre?

Ha valaki a környezetében élőknél jelentősen gyakrabban kap el – sok esetben akár súlyosabb és nehezebben is kezelhető – fertőzést, arra rendszerint azt mondjuk, hogy gyenge az immunrendszere. Ilyen esetben a gyakori fertőzések mellett rendszerint az általános közérzete, egészségi állapota sem megfelelő, a szervezetben jelen lévő gyulladásra utaló magas CRP szint.

Az esetek egy részében egyéb betegség is előfordul: autoimmun rendellenesség, egyéb vérkép eltérés – például vérszegénység, emésztési probléma: étvágytalanság, hasmenés, hasfájás, puffadás – csecsemők és gyermekek esetében a fejlődés elmaradása.

Olykor az orrmelléküregek átszellőzése nehezített valamilyen anatómiai helyzet, jellemzően orrsövényferdülés miatt – ilyenkor az érintett területről ismétlődően váladék csorog a garat és a légutak irányába – rekedtséget, ismételt megbetegedést okozva. A fertőzésre való fokozott hajlam hátterében tehát rendszerint megtalálható valamilyen egyéb ok is.

köhög, megfáz, influenza

Mit tegyen, ha gyakori betegségektől szenved?

Mindenképp érdemes orvoshoz fordulni, sok esetben már egy gyors vérvizsgálat is sokat elárulhat a kiváltó okokról. A tünetek függvényében egyéb vizsgálatokra is szükség lehet, ezek eredményét a kezelőorvos mindig a panaszainkkal összefüggésben értékeli.

Dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont főorvosa elmondta, hogy az esetek kisebb részében áll immunbetegség a háttérben, ilyen irányban azonban érdemes szűrővizsgálatokat végeztetni. Ezeknek a betegségeknek némelyike olyan enyhe tüneteket okoz, hogy az érintettek évekig nem is ismerik fel, vagy épp a gyakori fertőzések irányítják csak rá a figyelmet.

Emellett fül-orr-gégész véleményének megkérése, olykor az orrmelléküregek megítélésére készült képalkotó vizsgálat (pl. CT vizsgálat) is segíthet egy esetleges hajlamosító anatómiai ok felismerésében.

Olvasd el ezt is!

Sóterápia – tényleg hatékony a légúti betegségekre?

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.