Lágy lencsekezelés

A lágy kontaktlencsék tisztításának legmegfelelőbb módja, ha az éjszakai folyadékba helyezés előtt alaposan megdörzsöljük, majd leöblítjük a lencséket.

Az Optometry and Vision Science című szakfolyóirat augusztusi számában megjelent tanulmány szerint a kontaktlencsék dörzsölésére és az öblítésére még abban az estben is szükség van, ha olyan fertőtlenítő és ápoló folyadékot használunk, amit azzal hirdetnek, hogy nem szükséges a dörzsölés.

„A dörzsölés és az öblítés, majd az ápoló folyadékban történő áztatás a leghatékonyabb módja, hogy a kontaktlencséket alaposan megtisztítsuk a baktériumoktól. Ez az állítás mind a lágy, mind pedig a kemény lencsék esetében igaz” – mondta Hua Zhu, a Sydney-i Brien Holden Látásjavító Intézet munkatársa.

hvtbs4m4

A tanulmány során a kutatók háromféle kontaktlencse-ápolási módszert hasonlítottak össze: az első alkalommal dörzsöléssel és öblítéssel tisztították meg a lencséket, a második esetben csak öblítésessel tisztították a lencséket, és végül a harmadik esetben semmit nem csináltak a lencsékkel, csak mindenféle tisztítás nélkül belehelyezték a fertőtlenítő folyadékba.

A kutatók megállapították, hogy a kontaktlencséken megtelepedő szennyeződéseket, köztük a baktériumtenyészeteket, az élesztőgombák és penészgombák sejtjeit a leghatékonyabban a dörzsöléses és öblítéses módszerrel lehetett eltávolítani. Legkevésbé a csak áztatásos módszer fertőtlenítette a kontaktlencséket. Hua Zhu cikkében felhívta a figyelmet a dörzsöléses és öblítéses módszerre, ugyanis szerinte így lehet a leghatékonyabban elkerülni a fertőzéseket és egyéb szembetegségeket.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.