Igazi társ a bajban is – avagy milyen a jó tűzoltófeleség?

Kemény feladat tűzoltónak lenni, de legalább olyan nehéz a párjának is – Nemcsak az aggódás mindennapos, de a tűzoltófeleségre egyéb íratlan szabályok is vonatkoznak.

Aggódás egy életen át?

A lánglovagok hétköznapjaink hősei – segítenek a bajba jutottakon, akár életüket is kockára téve. Amikor először találkozunk velük, és beléjük szeretünk, talán még csak az fordul meg a fejünkben: igazi férfi, akire fel lehet nézni, aki mellett biztonságban érezzük magunkat.

Csak a hosszabb, együtt töltött idő fedi fel igazán, milyen is egy tűzoltó társának lenni. A megismerkedéskor még nem fogjuk fel túlságosan, hányszor fogjuk majd szorongva várni otthon, rimánkodni, hogy szólaljon már meg a telefon, nyugalmat erőltetni magunkra a közös gyermekek előtt…

S nemcsak arról van szó: féltjük, aggódunk életünk párjáért állandóan, de a munka sokszor a társtól, a családtól is nagyon sok időt vesz el. A tűzoltók 24- és 48 órás munkarendje azt is jelenti, hogy nagyjából minden harmadik nap nincs a családfő otthon. Meg kell értenünk, akárcsak azt, hogy a féltésnek is van egy egészséges foka. Azzal nem segítünk sem magunkon, sem rajta, hogy túlságosan aggodalmaskodókká válunk, inkább csak a terhére lesz.6892Ne azt képzeljük magunk elé, mi minden szörnyűség történhet vele, hanem azt, hogy épségben hazaér, és boldogan együtt vagyunk. Persze, könnyebb rossz dolgokat elképzelni. Ám ezekkel nagyobb kárt okozunk, mintha pozitívan gondolkodunk – persze nem könnyű, de érdemes a jóra koncentrálni…A pozitív társ biztos pont a tűzoltó életében, akire támaszkodhat. Ne rágódjunk feleslegesen.

Nem árt tudni, hogy aggódásunk nélkül is eléggé meg van rendülve lánglovag párunk, és bár nem is mutatja sokszor, ugyanúgy fél attól, hogy egyszer nem jöhet többé haza. És nem igazán magát, hanem a szeretteit félti…Ne üres és vádló szavakkal éreztessük, hogy aggódunk érte, hanem tettel, cselekedetekkel bizonyítsuk. És ami nagyon fontos: ne váljunk el sosem tőle haraggal. Próbáljunk meg minden egyes együtt töltött napot széppé tenni…

Bár a családra általában nem sok ideje jut a tűzoltónak, az is fontos, hogy otthon ki tudja pihenni magát – a laktanyában erre aligha van lehetősége. Pedig a fizikai munka, a gyakori éjszakai igénybevétel lefárasztja, gond lehet az ízületeivel, reumára panaszkodhat. Lazítsuk el masszázzsal, ez nemcsak segít, hanem kapcsolatunkat is bensőségesebbé teszi. Akárcsak egy kis kirándulás, biciklizés, séták vagy közös főzés…

Kollégák vagy asszony?

Mivel a tűzoltók a kollégáikkal együtt élik át a legtöbb veszélyes helyzetet, bajtársak lesznek, akik egymással vitatnak meg egy megrázó káresetet, ha ki kell azt beszélniük. A család kívülállóként kevésbé is tudja beleélni magát a történtekbe – de néha elkerülhetetlen, hogy a tűzoltó ne vigye haza a munkahelyi problémát.6894Pedig ők is meg szeretnék kímélni szeretteiket ezektől az élményektől, melyekhez hozzászokni lehet, megszokni azonban lehetetlen. Ha a tűzoltó csendes, levert a telefonban vagy hazatérve, mindenféle erőltetés nélkül kérdezzük meg, voltak-e káresetnél, mi történt. A legtöbb, amit ilyenkor tehetünk, ha türelmesek, megértőek vagyunk, ha kell, meghallgatjuk, vigasztaljuk. Vidám programokkal próbáljuk elterelni a figyelmét.

Természetesen az sem mellékes, hogyan alakul egy párkapcsolat a tűzoltó munkarendje hatására. Mivel sokat van távol, ez jelentős változást okoz a családi kötelékekben. A szabályokban, a szerepekben, a kapcsolatok mintájában. A család két különböző szabályrendszert alkot: egyet arra az esetre, ha a tűzoltó otthon van, és egyet arra, ha nincs. A feleségek gyakran érzik úgy, hogy egyedül nevelik a gyermekeket. Főleg ünnepnapokon, hétvégén probléma, hogy kevés időt tölt együtt a család. Közös társasági programokat is nehéz szervezni…

A legkifizetődőbb talán a lánglovag párja számára, ha megtanul nem számítani a társára. Valamint azt is elfogadja, hogy sok kolléga mindent tud életükről, hiszen nincsenek titkok a bajtársak előtt.

A közösen átélt extrém stressz, veszélyes helyzetek, nem ritkán egymás halálból való megmentése olyan köteléket alakít ki a bajtársak közt, melyekkel más nem versenghet. De fontos, hogy mindennek meglegyen a helye a tűzoltó életében: a bajtársaknak ugyanúgy, mint a társnak és a családnak…

Igazi társnak lenni

A tűzoltó általában otthonról, párja által készített, hozott étkeket eszik, a benti táplálkozás, ételrendelés csak kiegészítő megoldás. Ajánlott tehát minden nap csomagolni neki valami meleg finomságot. Ha az egyenruhája vasalásához nem ragaszkodik, ne erőltessük – nem mindenhol szokás az élére vasalt egyenruha…6893A tűzoltó párjának néhány dolgot érdemes figyelembe vennie. Ha megjelenik a laktanyában, vagy szolgálat alatt telefonon beszélünk vele, nem kell mellre szívni, ha nem olyan, mint máskor. A laktanyában nincs helye a gyengédségnek, a gügyögésnek, gyengének és papucsnak mutatkozni pedig önsors-rontás.

A tűzoltó párjának az egész csoportnak kell megfelelnie, amit akkor ér el legkönnyebben, ha okosnak és szépnek, szellemesnek és háziasnak is mutatkozik egyszerre, továbbá ha a laktanyában jártakor készül valami aprósággal: süteményt visz például kedvesének és a bajtársaknak. Azt nehezen kerülhetjük el, hogy beszédtémává váljunk…

A legtöbb lánglovag odavan a nőkért. A párkapcsolatban élők sem vetik meg a feszes popsik és dagadó keblek látványát, a meztelen hölgyekről készült poszterekkel általában díszítik is a laktanya falát.

Ha ezen felül párunk egyedüli személyes területén, a szekrényében is ilyesmivel találkozunk, próbáljunk meg magunkról készült képeket ajándékozni a kedvesnek, ezekkel sikeresen kiüthetjük a pucéran mosolygó hölgyeményeket…Féltékenynek lenni mindenesetre nem kell!

Forrás: