Egy évtizedre csak két influenzának kéne jutnia?

Egy átlagos felnőtt 30 éves kora felett kétszer kapja meg az influenzát minden évtizedben. A fiatalabbakra gyakrabban csap le a betegség, mert nagyobb körökben mozognak – állítja egy tanulmány.

A legtöbb ember retteg az influenzától és mindent megtesz, hogy elkerülje. Egy új brit tanulmány szerint ugyanakkor, ha 30 éves kor felett vagyunk, valójában csak egy évtizedben kétszer kellene kitörnie rajtunk ennek a betegségnek.

Az influenza fertőzés a felnőttek esetében valójában sokkal ritkább, mint gondolnánk – hangsúlyozta ki Dr. Steven Riley, az Imperial College London tanulmányvezető szerzője. Csapatával a PLoS Biology szaklapban tették közzé felfedezésüket.

„A gyermekeknél és a serdülőkorban az influenza sokkal gyakoribb, valószínűleg azért, mert jóval többször keverednek más emberekkel. A 30 év felettieknél a fertőzés pontos gyakorisága változó, attól függően, milyen a háttérben a betegség szintje és függ a védőoltástól is” – mondta el Riley egy sajtóközleményben.

A tanulmányt végző csoport önkéntesektől vett vérmintákat elemzett Dél-Kínában, hogy megállapítsa az antitest-szintjüket 9 különféle influenza törzzsel szemben, melyek 1968 és 2009 között terjedtek el.

Dr. Adam Kucharski kiemelte, hogy ez az első eset, amikor bárki rekonstruálta egy csoport fertőzés-történetét, modern mai vérmintákból. Az orvos szintén az Imperial College London tanulmányán dolgozott, mielőtt átkerült a London School of Hygiene & Tropical Medicine-hez.

A vérminta vizsgálatokból a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a gyermekek átlagosan minden évben megkapják az influenzát, ám a kór kevésbé gyakori, miután az ember túllép a gyermek- és a fiatal felnőttkoron.

gyerek betegseg

A 30. életévet követően az emberen átlagosan minden 10 évben két alkalommal tör ki az influenza – derül ki a kutatócsapat jelentéséből.

Sok azonban a vita ezen a területen azzal kapcsolatban, milyen gyakran kapják el az emberek az influenzát, mivel a hozzá hasonló betegségeket valami más okozza. Sokszor azt gondoljuk, hogy influenzánk van, a tüneteket mégis más okozza, gyakori nátha vírusok, mint a rhinovirus vagy a koronavírus. Másrészt, az influenza is lehet egyes esetekben enyhe, még az is lehet, hogy észre sem veszi az illető, hogy influenzán esik át, de a vérmintája kimutatja.

A kutatók egy modellt is kifejlesztettek, mely azt mutatja, hogyan változik egy élet alatt az ember immunrendszere, miközben különféle influenza törzsekkel találkozik. Ez a modell számos tanulmány bizonyítékát is tartalmazza, miszerint az influenza törzsek, melyeknek az ember ki vannak téve fiatalabb korukban, erősebb immunreakciót váltanak ki, mint azok, amelyekkel idősebb korban találkoznak.

A tanulmány segít javítani azon, hogy az emberek jobban megértsék, hogyan befolyásolja az emberek immunitása az influenza vírus fejlődését, segíthet megjósolni, hogyan változik az influenza vírus a jövőben, de a vakcinák hatékonysága is megjósolható, vélik a tanulmány szerzői.

„Amit ebben a tanulmányban elemeztünk, annak elemzése, hogyan épül az ember immunitása egy élethossz alatt, mely során többször is szembesül az influenzával” – hangsúlyozta Dr. Kucharski. Hozzátette: az információ segít megérteni a népesség egészének hajlamát, valamint azt is, mennyire könnyű az új, szezonális törzsek számára az elterjedés a lakosság körében.

Forrás: Adrina – Napidoktor.hu

Forrás: