Csak az aszpirin

Egy új tanulmányból kiderült, hogy az állatkísérletekben korábban ígéretesnek tűnő egyik új gyógyszer nem előzi meg hatékonyabban a második stoke-ot.

A kutatóknak korábban le is kellett állítaniuk a kísérletet, mert a terutroban nevű gyógyszer semmilyen járulékos pozitív hatást nem mutatott. A korábbi állatkísérletekből úgy látszott, hogy a szer az aszpirinnál hatékonyabban előzi meg a vérrögképződést, és a kutatók azt próbálták kideríteni, hogy gyakorolhat-e más pozitív hatásokat is az emberi kardiovaszkuláris rendszerre.

A párizsi Lariboisiere kórházban Dr. Marie-Germaine Bousser vezetésével végzett kutatásban az új gyógyszert az aszpirinnal hasonlították össze olyan betegekben, akik korábban átestek egy artériaelzáródás okozta iszkémiás stroke-on. A több mint 19 ezer résztvevő körülbelül felének terutroban kezelést írtak elő, a többiek pedig aszpirint szedtek.

aspirin9

A következő, átlagosan 28 hónap utánkövetés azt mutatta, hogy a terutrobant szedő betegek állapota nem volt jobb, mint az aszpirint szedőké. A kutatók úgy vélik, hogy nemzetközi tekintetben továbbra is az aszpirin marad az első számú trombocitagátló szer a második stroke megelőzésében, figyelembe véve hatékonyságát, a toleranciát és az árát.

Dr. Richard B. Libman, a New York-i Long Island Jewish Medical Center vaszkuláris neurológiai osztályának vezetője úgy véli, ha nincs különbség a terutroban és az aszpirin hatékonyságában a stroke megelőzés terén, valóban az aszpirin marad a legszélesebb körben elérhető, olcsó kezelés világszerte. A szakértő szerint a stroke megelőzésben bármilyen új gyógyszer jelenik meg, annak ennél jobban kell teljesítenie ahhoz, hogy átvehesse a „jó öreg” aszpirin helyét. A tanulmány a The Lancet május 25-i számában jelent meg.

Forrs:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.