Biztosítani kell a HIV-fertőzött betegek jogait

Kína miniszterelnök-helyettese telefonon utasította a napokban az Egészségügyi Minisztériumot, hogy biztosítsák a HIV-fertőzött betegek jogait.

A szokatlan intézkedésről csütörtökön közleményben számolt be a tárca a honlapján. Ezek szerint Li Ko-csiang telefonon felhívta az illetékesek figyelmét arra, hogy tartózkodjanak a HIV-fertőzöttek megkülönböztetésétől, miközben az egészségügyi dolgozókat, az orvosokat és ápolónőket meg kell óvni a fertőzésveszélytől.

Li annak nyomán adott utasítást, hogy a sajtóból tudomására jutott: egy tüdőrákos, HIV-pozitív beteg kénytelen volt meghamisítani a leleteit, miután két kórház is elutasította az operációját.

A 25 éves tiencsini férfin végül egy harmadik kórházban elvégezték a szükséges beavatkozást, de miután édesapja közölte a kórház igazgatójával a HIV-fertőzöttség tényét, – elmondása szerint – a kórházi vezető "dühösen" reagált.

Az eset kapcsán a kínai médiában olyan írások jelentek meg, amelyek szerint kórházak tudatosan szabotálják HIV-fertőzöttek ellátását. "A hátrányos megkülönböztetés teljességgel indokolatlan és szakmai érvekkel sem támasztható alá" – hangoztatta erre válaszul Vu Cun-jou, az AIDS és a nemi úton terjedő betegségek megelőzésével foglalkozó országos központ igazgatója a csütörtöki China Daily című angol nyelvű napilapban.

natha%252823%25293

Eddig nem volt példa arra, hogy egészségügyi dolgozó a beteggel való érintkezés következtében fertőződött volna meg – húzta alá Vu, s az orvosi etika ellen vétők megbüntetését követelte.
Kínában 2011-ben hivatalos adatok szerint 28 ezer ember halt meg HIV/AIDS következtében és 48 ezer volt az újonnan fertőzöttek száma. Országosan a hivatalos statisztikák 800 ezer körülire teszik a fertőzöttek, illetve a betegek számát.

Az AIDS-fertőzöttekkel szembeni diszkrimináció ellen és a betegség megelőzéséért küzdők mozgalmának egyébként más szálon is van köze a legfelsőbb kínai vezetéshez. A Kínai Kommunista Párt (KKP) újdonsült főtitkárának választott Hszi Csin-ping feleségét, Peng Li-jüan neves szopránénekest az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2011 nyarán a tébécé és az AIDS-elleni küzdelem jószolgálati nagykövetének nevezte ki.

A népszerű, ötvenéves Peng nemcsak kampányszerű rendezvényeken vesz részt, de például Anhuj tartományban AIDS-árvákat is felkeresett; az erről szóló kisfilmet az interneten is sok helyütt hozzáférhetővé tették.

Forrás: