A térd- és csípőprotézisek zöme 25 évig kitarthat

Tízből nyolc térdprotézis, illetve hat csípőprotézis akár 25 évig is kitart – állapította meg a Bristoli Egyetem kutatóinak tanulmánya.

A kutatók szerint az újabb fejlesztésű térd- és csípőprotézisek sokkal hosszabb ideig működnek, ami az orvosoknak és a pácienseknek is segíthet annak mérlegelésében, hogy mikor érdemes elvégezni a műtétet.

Jelenleg még viszonylag kevés adat áll rendelkezésre az új térdprotézisekről és csípőprotézisekről, de a The Lancet című folyóiratban publikált tanulmányban több mint félmillió ember protézis-beültetését vizsgálták visszamenőleg hat ország – Ausztrália, Finnország, Dánia, Új-Zéland, Norvégia és Svédország – adatai alapján – emlékeztetett a BBC News.

Jonathan Evans, a tanulmány vezető szerzője, a Bristoli Orvosi Egyetem kutatója szerint a mai fejlett technológia és műtéti technika mellett a csípő- és térdprotézisek élettartama már hosszabb. És ahogy a lakosság elöregedik, egyre fontosabbá válnak ezek a beavatkozások. A tanulmány szerint a csípőprotézisek 89 százaléka legalább 15 évig működött, 70 százalékuk legalább 20 évig, 58 százalékuk pedig 25 évig.

Fotó: 123rf.com

A teljes térdprotézisek 93 százaléka tartott ki legalább 15 évig, 90 százalékuk 20 évig és 82 százalékuk 25 évig. A részleges térdprotézisek 77 százaléka működött 15 évig, 72 százaléka 20 évig és 70 százaléka 25 évig – derült ki a kutatásból. A kutatók szerint a csípő- vagy térdprotézisek problémái főként fertőzésből vagy elhasználódásból erednek, és nagyon ritkán az is előfordul, hogy eltörnek.

John Skinner, a Brit Ortopédiai Szövetség tagja, szerint a hosszabb ideig működő implantátumok alkalmazása kevesebb ismétlődő műtétet jelentene a jövőben. Manapság már annyira meg bízhatóak a csípőprotézis-műtétek, hogy fiatalabb és aktívabb betegeknek is ajánlják, mivel ezzel megszűnhetnek fájdalmaik és továbbra is aktív életet élhetnek.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.