A prosztatarák korunk egyik népbetegsége

Az április 7-i Egészségügyi Világnap alkalmával újra előtérbe szeretnénk helyezni a prosztatarák problémakörét, és szeretnénk a lakosság figyelmét felhívni a megelőzés fontosságára.

A férfiakat veszélyeztető rákos megbetegedések között az első két helyen a tüdőrák és a prosztatarák szerepel az ötven év feletti férfiak körében. Míg a tüdőrák és a dohányzás közötti összefüggés közismert, addig a prosztatarákról az emberek nagy része jóval kevesebbet tud, pedig a betegek száma évről évre nő.

Magyar tendencia, nyugati példa
Magyarországon átlagosan 4.500-5.000 beteget fedezünk fel évente, akik közül sajnos 1.500-at el is veszítünk. Ez az arány komolyan csökkenhetne, ha az éves szűrővizsgálaton többen vennének részt. Az időben felfedezett betegeket megfelelő kezelésekkel teljes egészében meg lehet gyógyítani” – tudhatjuk meg Professzor Dr. Tenke Péter urológustól. „Jó példával járnak előttünk a nyugati országok, ahol a prosztatarákos elváltozásokat a szűrővizsgálatoknak köszönhetően az esetek többségében már a korai stádiumban felfedezik, így a gyógyulási ráta is sokkal magasabb, mint Magyarországon.”

A szűrés fontossága
Az előrehaladott betegség baj szűrővizsgálattal megelőzhető, hiszen a bővülő terápiás lehetőségeknek köszönhetően akár teljes gyógyulást is elérhetünk. „Komoly tévhit a betegek körében, hogy ha nincs tünetem, akkor beteg sem vagyok. De ez sajnos nem így van. Amikor már tüneteink vannak – mely lehet csontfájdalom vagy állandó vizelési inger -, akkor késői stádiumról beszélhetünk. Ötven év felett évente egyszer illik elmenni prosztata szűrővizsgálatra. Akinek pedig a családjában – főleg apai ágon – előfordult már prosztatarákos megbetegedés, azoknak negyvenöt éves koruktól kell járniuk a szűrővizsgálatokra, mivel dupla az esélyük arra, hogy a betegség genetikai alapon náluk is kialakul. A szűrővizsgálatok folyamatosan fejlődnek. Ma már vannak olyan vér-, és génvizsgálatok, melyek nagy pontossággal kimutatják a betegséget, és így meg tudjuk állapítani, hogy az adott elváltozás a beteg életét veszélyezteti-e, vagy sem” – ismerteti prof. dr. Tenke Péter.

lelet

Az orvostudomány fejlődése
Ma már számos új terápiás lehetőség létezik a prosztatarák gyógyítására. Ezek egyike a laparoszkópos műtét, melynek lényege, hogy nem vágják át az izmokat, mely a beteg későbbi munkaképességét is kedvezően befolyásolja. A műtét során öt kis bőrnyíláson keresztül bevezetett speciális eszközökkel operálják ki a tumoros prosztatát. Ezzel a nagy, feltárásos műtét elkerülhető, így a kórházi tartózkodás és a gyógyulási idő is jelentősen lerövidül. „Ha a beteg nem szeretné a műtétet, akkor ma már vannak további megoldások is. Ilyen a speciális, háromdimenziós számítógép vezérelt besugárzás, vagy akár besugárzó implantátumoknak a prosztatába történő beültetése.” Fontos, hogy a betegek mielőbb szakemberhez forduljanak, hiszen sokféle kezelési mód áll rendelkezésre, és az időben felfedezett és kezelt prosztatarák az esetek többségében ma már gyógyítható.

Forrás: