Tűzoltólélektan – A hősök lelkivilága 2010-05-06 Kívül-belül Megosztás: Tweet Arra, hogy a tűzoltó a másoknak pánikot okozó helyzetben is higgadt maradjon, a segítéshez nagy szüksége van. De vajon hogyan lehet kezelni ezeket a sokszor feldolgozhatatlan élményeket? A tűzoltó a káreset áldozatával szemben előnyben van – nemcsak azért, mert lángálló védőruhát visel, hanem azért is, mert úgy érkezik a helyszínre, hogy számít arra, amit lát, amit tapasztal, fel van készülve a tragédiára. Az áldozatot meglepi a szituáció, amibe belekerül, sodorják magukkal az események, megretten, pánikba esik, nincsenek előzetes tapasztalatai, gyakran másodpercei sem a helyzet felmérésre. Az pedig, hogy saját miliőjében történik vele valami szörnyű, és közvetlenül őt sújtja – akár testileg, akár érzelmileg, akár anyagilag -, szeretteit, ismerőseit vagy magát látja szenvedni, különösen megviseli őt: gondolkodása az irracionalitás irányába mozdul el… A tűzoltóknak tudniuk kell kezelni a stresszt, amely a munkájuk során nap mint nap éri őket. Különös, hogy csak bizonyos pulzusszám emelkedésig érezzük testünkben a feszültséget. Ilyenkor gyomorremegés-, égés-, fájdalom jöhet elő, torokszorítást, szájszárazságot észlelünk, pirulunk, fejünk fájni kezdhet, heves szívdobogást érzékelünk a mellkasban és a fülben. A végtagok kihűlhetnek, a lábak elgyengülnek… A nagyjából 170-es pulzusszám felett azonban túlélő, beavatkozó üzemmódba vált át a szervezet. Teljes csőérzékelés lép fel, a finom, majd a nagy mozgások is gyengülnek. Szembetűnő ingereket hagyhatunk figyelmen kívül, mert nem arra fókuszálunk. Sokszor éppenséggel jól érezzük magunkat az adrenalintól. Az említett 170-es pulzusszám egyébként akár egy pillanat alatt is elérhető, pszichikai megterheléssel és testi edzéssel. …és újra előjön a kép A tűzoltó egy idő után képtelen függetleníteni magát attól, amit a munkája során tapasztal. Ha például lát egy Skodát begyűrve egy mozdony alá, az ütközővel a hátsó ülésen és megszáradt vérpatakokkal, ha legközelebb szembejön egy olyan autó, automatikusan ezt fogja beleképzelni. Ugyanúgy látja majd a hátsó ülésen a leszakadt ütközőt. Számos ilyen élmény után sehová sem tud belépni anélkül, hogy ne képzelje azt el extrém helyzetben: megégve, felrobbanva, összetörve, leszakadva… Ahhoz, hogy naponta sugárcsövet vagy feszítővágót szegeznek a halálnak, hozzászokni lehet, de megszokni nem. Számukra egyértelmű és fájdalmasan közeli, milyen kicsi a határ az élet és a halál között….hiszen nap mint nap lát embereket átlibbenni az élet túlfelére. Gyorsaság és precízség – extrém helyzetben A tűzoltó nemcsak pszichikailag kell hogy bírja a munkáját. Gyorsnak, pontosnak kell lennie, és mellette megbízható sofőrnek. A munka során felmerülő ingerekre azonnal és helyesen reagál, mert az életveszélyben nincs idő hezitálni, jól kell dönteni. Begyakorolt automatizmusok, ösztönök segítik őt. Nem csoda, ha a lánglovagok a tűzoltóságon kívül is hirtelenkednek, rögtön felszalad bennük a pumpa, kiabálással támasztják alá mondanivalójukat. A káresetek feszültsége hajtja őket tovább, a dilettantizmust képtelenek elviselni. Párkapcsolatban is ugyanígy van: az indulatot nehéz elkerülni, amit ilyenkor a lánglovag társa tehet, az az, ha csendben marad és mosolyog. Lépjen ki az indulatkörből, legyen inkább távol a "robbanástól", és miután párja lehiggadt, lehet vele beszélgetni… Különösen akkor tanácsos önuralmat gyakorolni, ha nemcsak a tűzoltó, hanem a kedvese is hajlamos az érzelmi kitörésekre. Mielőtt az indulatoknak szabad utat engednénk, javasolható, hogy jelezzük előre a másiknak: rossz napunk volt, jobb, ha elkerüljük egymást, úgy megmarad a békesség… Forrás:
