Elgurult a gyógyszerem – Kőből vért fakasztni 2013-09-27 Kívül-belül Megosztás: Tweet Az „Elgurult a gyógyszerem” a napidoktor.hu legújabb „rovata”. Szántó István újságíró olyan blog bejegyzéseiből szemezgetünk, ami az egészséggel, életmóddal kapcsolatos. Tetszik ismerni az aktív magyar nyugdíjasok heti munkatervét, kedvenc szórakozását? Akkor mesélek. Hétfő délután körzeti orvos, gyógyszerfelírás Ha szerencsém van akár betelefonálásra, kibányásszák a gépből a szokásos desszertjeimet és három egyforma kopogásra rögtön kiadják a recepteket. Megfejelve. Ez pluszszolgáltatás, ha nem nekem kell bekörmölni a TAJ számomat. Egyébként hetente változik a felírási rend – hol csak egy, hol pedig három hónapra előre is felírhatók a szokásos medicinák. A kopogtatás előtt a váróban alaposan körülnézek – vannak e ismerős kekecek – tetszik tudni olyanok, akik ezt a receptkiadásos módszeremet megóvnák. Ők azok, akik rám rontanak – mondván nekik is csak egy patikarecept kell. Csak ugye ők lusták letelefonálni, nekik be kell menni a doktor úrhoz egy kis traccspartira. Miközben ott villan be, hogy megkérte őket a szomszédasszony is, hogy írassa fel ezt meg azt, aminek a nevét se képesek kimondani. Hazamobiloznak majd jó félóra elteltével, háttal jönnek ki – úgy hogy az asszisztens hölgy már fáradtanpasszírozza őket az ajtó irányába. Kedd vérvétel vizeletvizsgálat Ez nagyon fontos, legalább háromhavonta. Választhatok kora reggel éhgymorra és a régi SZTK első emeletén nyomorgunk százával vagy tízután kényelmes tempóban szúratom magam a kórházi szűrőállomáson. Na, itt kezdődik a dillema, ha bírom reggelizés nélkül, akkor jöhet a tizórás vérszívás. Ha nem akkor marad hajnali sorbaállás. Most tessék figyelni – miskolci SZTK – bemegyünk egyszerre kilencen – s három széken folyik a vérvétel. A sorukra várok, a szekrény mögött szoronganak, ez itt a paraván. A kíváncsiabbak leskelődnek, az érzékenyebbek meg ájuldoznak. – Nincs vénám – falfehéren jelzem előre – Ha nekem letetszene venni a kézfejről. Áh, nem vagyok, rosszul csak nem bírom a pirosat – mentegetőzöm. – Olyan nincs. Mindenkinek van vénája – perlekednek velem. – Nekem is volt szabadkozom, csak már nem a régi, ha mégis a kézfejemről. Mint a gyerekek megmakacsolom magam. Várom, mindjárt hozzák nekem a szaloncukrot és a rajzolni való színes ceruzákat. De, nem a fehérköpenyes csinos hölgyek összebúgnak, egymást méregetik, ki lenne közülük, aki meggyőzne – ők a legprofibbak. Már sziklából is fakasztottak vért. Majd csak megadják magukat – fogamat csikorgatva, szíva – teljesül a kérésem. Nyomókötés a kezemen, körberagtapaszozva, átmegyek, a másik ablakhoz ahol kapok egy kémcsövet. – Ebbe tessék a vizeletet – ha már nem hozott üveget. A férfimosdóban már hárman bűvöljük a szerszámot és a vékony kémcsövet. Nem mondom, sikerül. Csordultig sikerül. Büszkén viszem a szerzeményem az ablakhoz. Mondom epésen, máskor lehetne egy nagyobb kémcsövet is adni. A kedves nővér bólogat, igenel – közbe méreget – gondolja csak nagyzolni szerettem volna. S még nem beszéltem a szerdáról. Forrás:
