Videó – Gyermekek életét mentheti meg a magyar találmány

Hatalmas segítséget jelenthet a szülőknek az az új találmány, melyet teljes egészében egy magyar fiatalokból álló csapat fejlesztett ki. A MikiBreak névre keresztelt távirányítású fékkel a szülők bármikor lefékezhetik gyermekük bicikliét, ha úgy látják, hogy veszélyben van.

Sok szülőben fagyott már meg a vér, amikor gyermeke biciklijén száguldozva figyelmen kívül hagyta a forgalmat, aminek a vége bizony komoly baleset is lehet. Ennek elkerülésére egy fiatal magyar csapat olyan féket dolgozott ki, amellyel a szülő megállíthatja gyermeke bicaját.

A MiniBreak elnevezésű találmány prototípusát Bognár Dániel, Szesztay Péter és Szirtes Marcell közgazdász hallgató, Gombos Gergő mechatronikai mérnök hallgató, Pál Gergely villamosmérnök, valamint Kőrös Ben formatervező fejlesztette ki 2013 nyarán.

Az ember első kérdése a szerkezet kapcsán valószínűleg az, hogy hogyan áll meg a gyermek biciklije anélkül, hogy hatalmasat esne. A tervezők természetesen erre is gondoltak: a fék a hátsó kerékhez van erősítve, használat közben pedig úgy gyakorol nyomást, hogy a megállás lassú és biztonságos legyen. A távféket a feltalálók szülők és gyermekek bevonásával készítették el és tökéletesítgették.

A fiatal csapat a gyártás mielőbbi beindulásához támogatókat keres, sőt, oldalukon már előrendeléseket is felvesznek az előreláthatólag júniusban piacra kerülő távfékekre.

Forrás: