Szomorkás kövérkék?

A 7-8 éves kövér gyerekek nagyobb valószínűséggel szenvednek érzelmi-és szociális problémáktól, mint a normál súlyú társaik – derült ki egy új tanulmányból.

Ausztrál kutatók feljegyezték a kutatásban résztvevő 4-5 éves gyerekek BMI-indexét, súlyát és magasságát, majd néhány évvel később újra megvizsgálták őket. Ekkor azonban már nem csak a súlyukra, hanem a mentális egészségükre, valamint a lelki állapotukra is kíváncsiak voltak. Kitöltettek ezért velük egy tesztet, amelyben a társaikkal, szüleikkel, valamint a tanáraikkal való kapcsolatukra kérdeztek rá. Az eredményekből kiderült, hogy a túlsúlyos gyerekeknek 7-8 éves korukra 20 százalékkal volt nagyobb esélyük lelki és szociális problémákra, mint a normál súlyú társaiknak.

"Számos tanulmány vizsgálta már a kisgyermekek súlya és az érzelmi állapota közötti összefüggéseket. Emiatt felmerült a kérdés, hogy vajon a szomorúság okozza az elhízást, vagy az elhízás vezet ahhoz, hogy a gyerekek szomorúvá, depresszióssá válnak. Sokan úgy gondolják, hogy mindkét feltevés igaz." – mondta el Dr. Julie Lumeng, a Michigan Egyetem professzora.

pktd4nta5

Lumeng szerint az új tanulmány rávilágít arra, hogy az elhízás valóban boldogtalanná teheti a gyerekeket, mivel ezek a gyerekek súlyuk miatt megtapasztalják a társadalmi kirekesztést. A szakértők az elhízás szempontjából a legkritikusabbnak a fiatal, 4-5 éves korosztályt tartják, ilyenkor kerülnek ugynis a gyerekek az óvodákba, ahol csak tovább romlik a helyzet. A legvalószínűbb, hogy az eleve elhízott gyerekek az általános iskolában is kövéren kerülnek be. A gyermekkori elhízás ráadásul élethosszig tartó egészségkárosító következményekkel járhat.

Forrás: