Rajzfilmek a marketing szolgálatában

Miért vágyakoznak annyira a kicsik a mesefigura-alakú cukorkáért? A kereskedők már rájöttek, hogy rajzfilmhősökkel bármit könnyű eladni a gyerekeknek.

„Kutatásunk egy érdekes probléma gyökereit vizsgálja. A 3-5 évesek még nem járnak egyedül vásárolni, hogyan kerülnek hát az egészségtelen ételek mégis a házba? A ,,könyörgés-faktor” által. Így veszik rá az ovisok a szüleiket arra, hogy olyan ételeket vegyenek nekik, amilyet egyébként egyáltalán nem tartanak helyesnek.” – magyarázta Dina Borzekowski, a Baltimore-i John Hopkins Bloomberg School kutatója. A jelenség főleg azért aggasztó, mert a sok édesség az oka annak, hogy egyre több gyerek elhízott.

A kutatásba 64 anyát, és a gyermekeiket vonták be. A családokban átlagosan két televízió volt, a vizsgálatba bevont gyermekek közül három rendelkezett saját készülékkel. Az anyák 56 százalékának volt egyetemi végzettsége. A gyerekek átlagosan napi 39 percet töltöttek a képernyő előtt.

reklám

Ennek mértéke azonban nem volt meghatározó a gyerekek könyörgési szokásaira, az azonban sokkal inkább, hogy mennyi rajzfilmet és reklámot néznek a kicsik. Egy három éves kislány anyukája aggodalmát is fejezte ki amiatt, hogy az elmúlt hónapokban milyen sok mesehőst kezdett felismerni a gyermeke.

A szülők számos módszert alkalmaznak a gyötrés ellen: ezek egy része beválik, mások nem. 70 százalékuk vallotta be, hogy gyakran inkább beadja a derekát. A többi taktika között szerepel a kiabálás, figyelmen kívül hagyás, figyelemelterelés, nyugodt következetesség, a reklámok nézésének korlátozása, alku, más étel felajánlása, és a magyarázat.

A kutatók szerint a legjobb, ha nem visszük a gyereket vásárolni, főleg, ha nehezen mondunk neki nemet! Hasznos lehet még, ha minden alkalommal egy kicsi terméket választhat. Mások azt mondják a legfontosabb a következetesség. Rahil Brigg, A New York-i Montefiore Egészségügyi Központ Egészséges Lépések Programjának igazgatója szerint rendkívül rossz üzenet, ha először nemet mondunk, majd később mégis engedünk!

Ehelyett inkább kínáljunk más alternatívákat: például a gyerek választhat két egészséges termék közül. Így ugyanis úgy adjuk meg neki a szabad döntés örömét, hogy közben a kezünkben marad a gyeplő. A tanulmány a Journal of Children and Media című folyóiratban jelent meg.

Forrás: