Kirakós játékkal játszon a gyerek!

Kisgyermekkorban az olyan kirakós játékok, mint például a puzzle, jó hatással vannak a kicsik térbeli képességeinek a fejlődésére – derült ki egy új tanulmányból.

A legtöbb kisgyerek imádja a színes építőkockákat és a puzzle-hez hasonló logikai játékokat. A  Chicago Egyetem kutatói szerint ráadásul a kirakókkal a 2-4-év közötti gyerekek játszva tanulhatnak, ugyanis kiderült, hogy az ilyen logikai játékok fejlesztik a kicsik térérzékét.A tudósok 53 gyermeket vontak be szüleikkel együtt a kutatásba. Az eredményekből kiderült, hogy azok a gyerekek, akik 26 és 46 hónapos koruk között térbeli logikai játékokkal játszottak, jobb térbeli képességekkel rendelkeztek, mint társaik, mire 53 hónaposak lettek. A kutatók azt is megfigyelték, hogy jellemzően a magasabb jövedelmű szülők ösztönözték jobban a gyermekeiket, hogy többet játszanak hasonló játékokkal, valamint, hogy a fiúk sokkal bonyolultabb kirakós játékokkal foglalkoztak, mint a lányok.

gyermek32

"Azok a gyerekek, akik kirakós játékkal játszottak, jobban teljesítettek az olyan feladatokban, amelyek a térbeli képességeiket mérték, vagyis jobban tudták forgatni és fordítani a formákat, mint a társaik" – mondta el  Susan Levine pszichológus. Levin szerint ezek a feladatok egyébként fontos előrejelzői a kicsik későbbi tudományos érdeklődésének, valamint a későbbi karrierválasztásnak

A tanulmány a Developmental Science online kiadásában jelent meg.

Forrás: