Ideges és magányos gyerekek barátok nélkül

A kamaszkor közeledtével egyre fontosabbá válnak a szoros barátságok, a zárkózott gyerekek azonban nehezen teremtenek kapcsolatot a társaikkal.

Egy kutatásba 2 500 ötödik osztályos tanulót vontak be. Akadtak köztük „ideges-magányos” módon és más formában zárkózottak egyaránt, illetve olyanok, akik nem küszködtek ilyen problémával. A vizsgálatot az Arizonai Egyetem munkatársai végezték, tanulmányuk a Child Development című folyóiratban jelent meg.

Az ideges-magányos gyermekek szívesen építenének ki kapcsolatot a többiekkel, félénkségük azonban megakadályozza őket a barátkozásban, és gyakran szoronganak kortársaik között. Ezzel szemben a társaságkerülő módon zárkózottak nem is igazán vágynak a többiek barátságára, ezért között nincsenek is kellemetlen érzéseik akkor, ha valaki mégis ismeretséget kezdeményez.

A gyerekek viselkedését és érzéseit úgy térképezték fel, hogy arra kérték őket, jellemezzék osztálytársaikat bizonyos kritériumok – zárkózottság, agresszivitás, barátkozás, érzékenység – szerint.

elutasit-001

Ugyanezeket a kérdéseket a kutatók a tanároknak is feltették. A kérdőívet a tanév elején, közben párszor és a végén töltették ki, majd az eredmények alapján osztották a gyerekeket három csoportba: ideges-magányos, társaságkerülő és nem zárkózott.

A három csoportból az ideges-magányos gyermekek tűntek a legérzékenyebbnek, és ők voltak leginkább kitéve a bántásnak és kiközösítésnek is. Nagyon kevés barátjuk volt, és ezek a kapcsolatok sem bizonyultak tartósnak.

Mindennek oka az állandó ideges viselkedésük volt. A társaságkerülő gyerekeknek több volt a barátjuk, és jobban fenn is tudták tartani a kapcsolatot. A tanulmány azt is kimutatta, hogy ha valakinek van barátja, sokkal kevésbé fenyegeti a kiközösítés réme.

A kutatás vezetője, Gary Ladd így számolt be az eredményekről: „Fontos, hogy megértsük a zárkózott gyermekek természetét. A kiközösítésnek súlyos következményei lehetnek, ezért arra kell ezeket a fiatalokat bátorítani, hogy keressék a kapcsolatot társaikkal, és valamilyen sporttevékenység vagy egyéb elfoglaltság során képesek legyenek barátságokat kialakítani!”

Forrás: