Ha drága az iskolakezdés, a gyerek ruhatárán spórolhatunk

Iskolakezdés előtti nagybevásárlás, költséghegyek, zsúfolt bevásárlóközpontok, rohanás? A családosok számára sokszor ezt jelenti a szeptember, hiszen az alapvető iskolai felszerelések beszerzése sok időbe és súlyos tízezrekbe kerül. Ha a gyerekek ráadásul még a tavalyi ruháikat is kinőtték, a biatorbágyioutlet központ jelentheti a megoldást.

Szeptember eleje sok család költségvetése számára megterhelő időszak, hiszen amellett, hogy a gyerekek újra a padba ülnek, be kell szereznünk a megfelelő munkahelyi és iskolai öltözetet a hűvösebb időkre. Mivel a tanszerek, könyvek és egyéb alapvető iskolai felszerelések a legújabb felmérés szerint akár 40 ezer forintba is kerülhetnek gyermekenként, érdemes és szükséges is a ruhatárfrissítésen spórolni.

gyerekcipo

Többek között ezért szervezi meg a Premier Outlet immár hagyománynak számító, ősz eleji vásárlási maratonját 2013. augusztus 23. és 25. között, ahol több száz vezető divatmárka közül válogathatunk a belvárosban megszokottnál jóval alacsonyabb áron, közel 90 üzletben, egy tágas bevásárló faluban.

Akár a gyerek elfocizott tornacipőjét cseréljük le a Nike-ban vagy az Adidas-ban, akár divatos, de meleg blézert keresünk magunknak a Mango-ban vagy a Chantall-ban, esetleg a párunkkal választunk új inget, nyakkendőt a Gant vagy Blombergsoutletekben, akár 90%-os kedvezménnyel is vásárolhatunk.

Forrás: