Szexuális gondot okoz, ha a nő jóban van a férfi barátaival

A Chicago és Cornell Egyetem kutatói újabb okot fedeztek fel, amely a középkorú és annál idősebb férfiak szexuális problémáinak hátterében állhat.

Olyan esetekről van szó, amikor egy heteroszexuális férfi párja erősebb kapcsolatban áll a férfi közeli barátaival, mint maga a férfi, így tulajdonképpen a hölgy a párja és annak barátai közé áll. „Azok a férfiak, akik ilyet tapasztalnak, nagyobb valószínűséggel szembesülnek erekciós gondokkal és gyakrabban akad nehézségük az orgazmusig való eljutással is” – számolt be róla Benjamin Cornwell és Edward Laumann szociológusok, akik mindezt azzal magyarázzák, hogy a fenti esetben a férfi úgy érzi, saját autonómiája és magánélete sérül, melyek hagyományosan összefüggnek a férfiasság érzésével.

A vizsgálat során a kutatók egy 2005-ben készült felmérés adataira támaszkodtak, melyben több mint háromezer 57 és 85 év közötti férfi vett részt, és megfigyeléseiket az American Journal of Sociology című folyóiratban tették közzé.

szerelem

A tanulmány készítői az adatok átnézése közben azzal szembesültek, hogy a szokásos egészségügyi okok mellett bizonyos lelki tényezők is okozhatnak szexuális gondokat. „Míg a férfiak többsége gyakrabban találkozik saját barátaival, mint a partnerük, addig nagyjából a negyedük azzal szembesül, hogy párjuk közéjük és barátaik közé férkőzik, és szinte kisajátítja az illető baráti körét” – fejtette ki Laumann, amihez Cornwell hozzátette, hogy mindennek pedig komoly kihatása lehet a férfiak szexuális teljesítőképességére.

Ugyanakkor arra is fény derült az elemzések során, hogy míg fent vázolt probléma komoly gondot okoz az ötvenes, hatvanas éveikben járó férfiaknak, addig a hetvenes, nyolcvanas korosztály körében ez a jelenség teljesen megszűnik, amit a kutatók azzal magyaráztak, hogy idősebb korban talán már más a férfiasság fokmérője.

Férfiak és a leggyakoribb szexuális problémák – Hogyan orvosolható a gond?

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.