Időskori szex – Jobb, mint fiatalon?

Számos tanulmány szól a Z generáció és a fiatalabb korosztály szexuális szokásairól, rengeteget olvasunk a poligám kapcsolatokról, vagy éppen arról, hogy hogyan alakította a fiatalok szexuális szokásait a pornó hozzáférhetősége. De mi a helyzet az idősebb korosztállyal?

Általában azt feltételezzük, hogy az életkorunk előrehaladtával csökken a libidónk és a szexuális teljesítményünk, baráti körökben elhangzanak az ezzel kapcsolatos viccek is. Viszont amikor mosolyogva állapítjuk meg, hogy nem vagyunk már 20 évesek, van az éremnek egy másik oldala is – számol be a Bien.

Ha nagyon őszinte akarok lenni, nem is olyan nagyon bánom már, hogy nem vagyok 20 éves. Ha a 20 éves kori szexuális életemet vetem össze a mostanival, nem biztos, hogy érvényesül a „régen minden jobb volt” elmélete.

Még ha el is fogadjuk, hogy a kor előrehaladtával a szexben van mennyiségi csökkenés, egyáltalán nem biztos, hogy ez minőségi romlást is jelent. Elvégre tegyük a szívünkre a kezünket: ki gondolja úgy, hogy 18-19-20 évesen tudta a legnagyobb örömöt okozni szexuális partnerének? Vagy akár csak igazán tisztában voltál azzal, hogy te magad mit szeretnél?

Szex kamaszkorban és felnőttként

Kamaszkori szexuális élményeinkkel összevetve a fiatal felnőtt kori, vagy akár középkori életünk szexuális élete mindenképpen jobb lehet. Gyakorlottabbak, magabiztosabbak és persze bátrabbak lettünk – legalábbis így kellene lennie. De vajon meddig tart ez a fejlődés? Feltételezhetjük, hogy a következő évtizedekben csak még többet tudunk meg ezen a téren saját magunkról és partnereinkről? Lehet, hogy a 60-as, 70-es, vagy akár a 80-as éveinkben valójában életünk legjobb orgazmusait éljük majd át? Talán meglepő, de a válasz igen lehet!

szex

Fotó: 123rf.com

Több tanulmány is kimutatta, hogy minél idősebb valaki, annál kielégítőbb lehet a szexuális élete. Egy 2016-os, több mint 6000 amerikai felnőtt bevonásával készült tanulmány például kimutatta, hogy “az életkor pozitív kapcsolatban áll a szexuális életminőséggel”. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az idősebb válaszadóknál kialakult az, amit ők “szexuális bölcsességnek” neveztek. Ez nem csak a szexuális képességekre, hanem a válaszadók figyelmes és odaadó partneri képességére is vonatkozott.

„Az élettapasztalattal az emberek talán többet tudnak meg saját szexuális preferenciáikról és partnereik számára kedves és ellenszenves dolgokról” – mondta Miriam Forbes, az ausztráliai Sydneyben található Macquaire Egyetem vezető kutatója, aki a tanulmányon dolgozott.

Hasonlóképpen, a 60-80-as éveikben járó felnőttek szexuális életét vizsgáló kutatás, amelyet Dr. Peggy Kleinplatz, az Ottawai Egyetem optimális szexuális élményekkel foglalkozó kutatócsoportjának igazgatója végzett, túlnyomórészt azt mutatta, hogy az alanyok intim élete az évek múlásával javult. Egy 2018-as izraeli tanulmány pedig szintén érdekes eredményeket hozott. Utóbbi szerint a 60 és 91 év közötti felnőttek idővel “a vágyról a szerelemre” és az “örömszerzésről az örömadásra” való átállásra helyezték a hangsúlyt a szerelemben.

A folytatásért KATTINTS IDE!

Olvasd el ezt is!

A szex az idősebbeknek is sokat számít

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.