Hasfájás szex után? – Ez állhat a hátterében

Néha előfordul, hogy a szex után hasfájás következik. Veled is volt már ilyen? Íme, általában mi szokott a dolog mögött lenni.

A szex utáni hasi fájdalom egész gyakori, de sokan nem tulajdonítanak neki jelentőséget, és ezért viszonylag ritkán van róla szó. Valóban, az esetek egy részében tényleg valami egészen jóindulatú, és magától rendeződő, egyszeri dologról van szó, de a tünet komolyabb betegségekre is utalhat, ezért ha visszatérő vagy nem/nehezen múlik, igenis indokolt vele nőgyógyászhoz fordulni – számol be a Cosmopolitan.

A rosszkor érkező sima gyomorrontáson és menstruációs görcsökön kívül többek között a következő 7 oka lehet a szex utáni hasfájásnak. Sőt, ezek csak a leggyakoribb okok, ezen kívül ritkább esetekben még egyéb problémák is meghúzódhatnak a dolog mögött.

Túl mély behatolás

Az ok lehet egyszerűen az is, hogy túl mélyre hatolt be a partnered (vagy túl nagy volt a pénisze, illetve a segédeszköz, amit használtál/használtatok), és a méhnyakad okozza a fájdalmat az idegen test túlzott behatolásának következtében. Ha úgy érzed, hogy talán ez lehetett a probléma, a következő alkalommal kerüljétek a túlságosan mély behatolást.

zuhany, szex

Fotó: 123rf.com

Bélpanaszok

Ha éppen fel vagy fújódva vagy valami más gond van emésztéseddel, sokkal kellemetlenebb lehet a behatolással járó szex, és ezt lehet, hogy szeretkezés utáni hasi fájdalomként (is) fogod érzékelni.

Vaginaszárazság

A vaginaszárazsággal együtt járhat, hogy a szex különösen nagy irritációt okoz, és ez a szex utáni hasfájásban manifesztálódhat.

Fertőzés

Előfordulhat az is, hogy valamilyen húgyúti fertőzésed, vagy egy nemi betegséged (pl. chlamydiád) van, de ennek semmilyen egyéb tünetét nem érzed, viszont a szex különös irritációt okoz, és ez hasfájásként jelentkezik szex után vagy közben. Ezeket mindenképpen érdemes nőgyógyásszal ellenőriztetni, illetve ha nem monogám kapcsolatban élsz nemi életet, érdemes rendszeresen szűrésre járni, mert még az egyébként semmilyen tünettel sem járó fertőzések is okozhatnak később komoly gondot.

A folytatásért KATTINTS IDE!

Olvasd el ezt is!

Ilyen furcsa betegségeket okozhat a szex

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.