Erogén zónák – A nő erogén zónái

A nő erogén zónái közül a legfontosabb a férfi szeretetteljes közeledése és szexuális kívánalma. A célratörő és direkt erogén zónák ingerlése inkább taszítólag hat a nőre, minthogy kedvét lelné benne. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a lány gyerek „nemtelenül” tanulja az anyjától a szeretettel járó viselkedés formákat.

Ezzel szemben a fiú és az anya között szexuális státusz különbség van. A kis fiú már csecsemő korában szexuálisan is pozitív reakcióval éli át az anya szerető gondoskodását. A testi érintésre merevedéssel is reagál, különösen akkor, ha az anya – például fürdetés közben – érinti a gyerek nemi szervét. Ehhez a biológiai reakcióhoz jó érzés társul. Később, az anya szocializálja a gyereket az által, hogy a felé irányuló szexuális jellegű kezdeményezésekről leszoktatja a fiát. Az anya tabu a fia számára. Ez a gátlás akkor robban a felszínre, ha a fiú felnőtt férfiként közelít partneréhez.

A nő erogén zónái nem egyformák

A gátlás alól való felszabadulás az oka annak, hogy a férfiak szívesen kihagynák az előjátékot és igyekeznek mihamarabb „célba érni”. Ez a nőknél másként van. Az anya és lánya azonos szexuális kategóriába tartoznak és a szeretetet nemi kisérőjelenség nélkül sajátítják el. Röviden és kissé romantikusan szólva minden nő arra vágyódik, hogy párja a szeretet bölcsőjéből ringassa át a szerelem nászágyába. Ez ugyan kissé érzelgősen hangzik, dehát mi nők már csak ilyenek vagyunk. A férfi vágya partnere iránt meglehetősen nyilvánvaló, érezhető, tapintható, míg a nő libidójának esetleges „titkai” csakúgy rejtettek, mint a nemi szerve, ellentétben a férfiak genitáliájával. A nő önbizalmát és szexuális örömélményét fokozza a partner aktivitása. Jó szexualitású férfinek nincs is szüksége egyéb manipulációkra, mint Kedvesének látására, közelsége.

Nő erogén zónái

A nő erogén zónái között van közvetlen és közvetlen is. Csakúgy, mint a férfiak a nők is érzékenyek a nyak és a fül szeretetteljes ingerlésére. A könyökhajlat, térd, térdhajlat hasonlóan ingerelhető helyek. A férfi feneke a férfi erogén zónáinak egyike, de ez a nőkre nem vonatkozik. Viszont miután a férfiaknál ez is beleszámít az erogén zónák „listájába”, azt hiszik, hogy ez a nőre is stimulálóan hat. Pedig ez nem így van. Sok férfi szívesen csap rá, akár kézzel a konyhában, akár a vásárban fakanállal a nő helyes kerekded fenekére azt gondolván, hogy ez a nőnek ugyanolyan jól esik, mint neki esne, ha partnere hasonlót tenne. Csakhogy a nők éppen azért nem veregetik fenéken a férfit, mert el sem tudják képzelni, hogy az valakinek jó lehet. Azt értik, hogy ez a férfi részéről kihívás, de erről sem jut az eszükbe, – kivéve a szexuális együttlét alatti simogatást –, hogy ez a nő számára is lehet öröm.

A mellhez is érteni kell

A női mell, nem úgy, mint a férfinél már igen jelentős szerepet tölt be, mind a lét-, mind a fajfenntartásban, hiszen a gyerek léte függ a szoptatás sikerétől. A mellbimbó körül lévő idegvégkészülékek sokasága miatt, amelyeknek ingerlése fokozza a tejelválasztást, a nemi életben is fontos forrása a nő erotikus görbéjének növelésében.

Azonban éppen a túlzott ingelékenység miatt, az erős inger csakúgy fájdalmat okozhat, mint minden intenzív inger mindenféle vonatkozásban. Erre is igaz, hogy a gyenge ingerhez közelít az élőszervezet, míg az erőstől eltávolodni igyekszik.

Előkészítetlenül fájdalmas is lehet az aktus

 A nők valóban kiszámíthatatlanok, legalábbis látszólag. Ugyanis, ha a nő ráhangolt a szeretkezésre, biztosan nem érez fájdalmat, csakúgy, mint a kellő előkészítés után akkor sem, ha a férfi beléhatol. Míg ellenkező esetben mindkét terület ellenállóvá válik és fájdalomérzettel reagál. Ahhoz, hogy ez ne így legyen szükséges, hogy az előjáték során a nőt partnere szeretetteljes becézgetéssel terelje a szexuális együttlét különböző történéseinek befogadása felé.

Nő erogén zónái

Bizony a férfiak nagy része úgy kezeli a nemi aktust, mintha az „lóverseny” lenne. A legtöbb női panasz éppen erről szól. Szoktam is mondani, ha a férfiaknak három keze lenne, kettővel azonnal a nő melléhez, a harmadikkal a nemi szervéhez nyúlna, de miután csak kettő van nekik, azt váltogatják ezen a három helyen.

A női nemi szerv zárt rendszer. Éppen ezért gyakran találkoztam aktív nemi életet élő férfiakkal, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy mik rejtőznek a majdnem zárt nagy ajkak mögött. Volt aki többet képzelt oda, volt aki kevesebbet. Az viszont tény, hogy a nő legérzékenyebb erogén zónája a csikló, amely a nagy ajkak felső részén, a kis ajkak találkozásának felső részénél található. Azonban csak egy van belőle, nem három, mint ahogyan azt néhány férfi páciensem képzelte, s mint ahogy azt a nők szeretnék.

Forrás: Szexológia.hu

Erogén zónák – A férfi erogén zónái

Forrás: https://napidoktor.hu/index