Okos konyhai megoldások a Samsungtól

A Samsung a mai napon mutatta be okos konyhai megoldásait Magyarországon, élükön az új alulfagyasztós hűtőszekrényekkel.

Az újdonságok egyedi kivitelezése olyan exkluzív tulajdonságokkal párosul, amelyeknek köszönhetően háztartásunk vezetése idő- és energiatakarékosabbá, hatékonyabbá, gördülékenyebbé válik.

A legtöbb, ami kihozható egy hűtőszekrényből

A legtöbb lakás középpontja a konyha, azon belül is a hűtőszekrény jelenti a centrumot. Manapság a hűtőnk azonban nem csak arra szolgál, hogy a napi élelmiszereket tároljuk benne. Rohanó életmódunk, az állandó időhiány miatt előre kell terveznünk, a hétvégi nagybevásárlások során több napra, sőt akár hetekre elegendő élelmiszert veszünk. Éppen ezért fontos olyan hűtőszekrénnyel rendelkeznünk, amelynek kapacitását, belső tereit maximálisan kihasználhatjuk az élelmiszerek tárolására és frissen tartására.

„Okos otthoni koncepciónkkal egy jól szervezett, gördülékenyen működő háztartás alapköveit kínáljuk a fogyasztóknak, amelyben minden háztartási eszköz a kényelmüket szolgálja. A Samsung legújabb alulfagyasztós hűtőszekrényei nem csupán szép megjelenésükkel tűnnek ki, de olyan exkluzív tulajdonságaikkal is, amelyek nagy segítséget nyújtanak a tudatos háztartás vezetésében” – mondta Dreiszker Péter, a Samsung háztartási elektronikáért is felelős marketing managere.

Samsung

Számtalan praktikus részlet a maximális helykihasználásért és a lehető legtovább tartó frissességért

„Legyen szó zöldségekről, gyümölcsökről, sajtokról vagy húsokról, a hűtést igénylő élelmiszereket sokszor egyszerűen csak bedobáljuk a hűtőszekrénybe vagy a fagyasztóba a bevásárlásból hazatérve, anélkül, hogy rendszereznénk őket.

A nem megfelelően tárolt ételek azonban gyorsabban elveszíthetik íz- és tápanyagaikat, csupán azért, mert rossz helyre raktuk őket. Pedig némi tervezéssel, okos vásárlással, egészséges ételkészítéssel és a helyes élelmiszertárolással a mai rohanó világunkban is megvalósítható a tudatos táplálkozás és háztartásvezetés” – mondta el a témában Antal Emese dietetikus, szociológus.

Samsung

A piacon kapható többi modellel szemben a Samsung új alulfagyasztós hűtőszekrényének minden részletét a maximális helykihasználás és a hosszabb frissentartás szellemében tervezték:

– Könnyedén elérhető hátsó helyek: a Samsung új alulfagyasztós hűtőszekrényének Easy slide kihúzható polca a görgős vasalatnak köszönhetően könnyen kihúzható, így egyszerűen elérhetők a polc hátsó részében tárolt élelmiszerek is. Ez is a minden eddiginél tökéletesebb helykihasználást segíti, hiszen korábban a nehezen elérhető hátsó helyeket nem tudtuk telepakolni, megfelelően kihasználni.

– Hűtő a hűtőben: az új Samsung alulfagyasztós hűtőszekrényben egy CoolSelect Zone nevű, önálló vezérléssel rendelkező rekesz is helyet kapott, amelynek hőmérséklete mindig a rekeszben található élelmiszer igényeihez igazítható, így olyan mintha két hűtőnk lenne. Két különböző hőmérséklet beállítás közül választhatnak a felhasználók: a felvágottakat és húsokat érdemes 0 fokon tartani a természetes ízek megőrzése érdekében, a gyümölcsök és a zöldségek 3 fokon maradnak a legtovább frissek és ropogósak.

– Teljesen kihúzható fagyasztófiókok: a hagyományos mélyhűtő-fiókoktól eltérően a Samsung új hűtői esetén a mélyhűtő fiókok átlátszóak és teljesen kihúzhatók, így egyszerűbbé válik az ételek rendszerezése és kivétele, még a nagy kiszerelések, például egy 3 literes jégkrémes doboz esetén is. A fiókok egyenletes kialakítása garantálja az optimális helykihasználást, ráadásul még akkor is kihúzható, ha a hűtőszekrény ajtaja csak 90 fokos szögben van nyitva.

– Praktikus kivehető kosarak: a Grab’n Go kivehető kosárban kényelmesen elhelyezhetők, majd főzés során egyben kivehetők például a szószok és öntetek.

Samsung

– Még több hűthető ital a szomjas torkoknak: a hűtőszekrény ajtajának belső oldalán széles és mély, állítható nagyméretű Big Guard ajtórekeszeket alakítottak ki, hogy a nagy, magas üvegek is könnyen elhelyezhetők legyenek a hűtőszekrényben. Az örökké szomjas családtagok örömére ezek az ajtórekeszek mélyebbek, mint a hagyományos hűtőszekrényekben található polcok. A legnagyobb gyümölcsleves doboz is kényelmesen elfér benne, sőt, akár dupla sorban is tárolhatók a dobozos és üveges italok.

Cél a fenntartható és energiatakarékos otthonok megteremtése

Minden háztartás egyik legnagyobb energiafogyasztója a hűtőszekrény, hiszen nemcsak nagy méretű, de ráadásul a nap 24 órájában be is van kapcsolva. Nem csoda hát, hogy egyre több fogyasztó tartja fontos kérdésnek az energiafogyasztást. Ez egyrészt környezetvédelmi szempontból fontos, másrészt pedig a pénztárcára is hatással van – egy jól kiválasztott hűtőszekrény éves szinten jelentős összeget spórolhat a családi kasszának.

A Samsung új alulfagyasztós 3050-es hűtőszekrényénél rengeteg okos ötletet vetettek be a gyártó tervezői, amelyek révén jelentős energiamegtakarítás érhető el. Ilyen például a kompresszorban történt újítás.

A Samsung Digital Inverter Kompresszora intelligens vezérlésének köszönhetően ki- és bekapcsolgatás nélkül tartja meg a kívánt hőmérsékletet, ezáltal energiát takarít meg, védi a környezetet is, sőt még a zajszintet is csökkenti.

Samsung

A hűtőszekrény ajtajának gyakori nyitogatása, vagy éppen egy tányér melegebb étel behelyezése esetén ez a kompresszor képes hideg levegővel gyorsan szabályozni a hűtőben lévő hőmérsékletet, hogy csökkentse a felesleges energiafogyasztást. Ennek következtében a húsok, zöldségek és gyümölcsök mindenkoron optimális hőmérsékleten tárolhatók benne, hogy minél tovább frissek maradhassanak.

No Frost technológia – soha többé leolvasztás!

A hagyományos automata leolvasztású vagy kézi leolvasztást igénylő hűtőszekrényekben tárolt élelmiszereket károsíthatja a felszínükön képződött dér vagy a kiszáradás.

Ezenfelül a leolvasztás sok időt és gondot igényel, ha azonban elhanyagoljuk, megnő a hűtő energiafogyasztása, ami jelentős összeggel növeli meg a villanyszámlánkat. A Samsung alulfagyasztós hűtőszekrényeivel nem kell többé ezekkel a problémákkal bajlódni, hiszen az újdonságok No Frost jegesedésmentes technológiát használnak.

Samsung

Mindez azt jelenti, hogy nem képződik bennük jégréteg, és nincs is többé szükség leolvasztásra. Ennek következtében a bennük tárolt élelmiszerek frissebbek maradnak és nem ragadnak össze. Az ételek igen rövid idő alatt lehűlnek, amivel mintegy 50 százalékos időmegtakarítás érhető el, nem is beszélve az energia-megtakarításról. Mivel nem képződik hőszigetelő jégréteg a hűtőfelületen, így a hűtés is nagyságrendekkel hatékonyabb.

Ráadásul, a jég semennyi helyet nem vesz el a hűtő hasznosítható teréből, belsejének teljes tere kihasználható. A No Frost technológia higiénikus és praktikus: nem fagy hozzá a tárolt élelmiszerek csomagolása a hűtő belső falához, és a hűtőbe tett élelmiszerekbe sem potyog bele semmiféle jégdarab.

Árak és elérhetőség

A Samsung okos otthoni megoldásainak legfrissebb tagjai, az új alulfagyasztós hűtőszekrények 2013. február közepétől már megvásárolhatók hazánkban is, bruttó 129.900 Ft-tól. A gyártó 10 év garanciát vállal a hűtőszekrények szívére, a kompresszorra.

Forrás: