Mit jelent, ha az irodád ergonomikus?

A megfelelő irodai eszközök sokat segíthetnek abban, hogy az ülőmunkával összefüggésbe hozható betegségeket elkerüljük. Ráadásul könnyebben telik el úgy a munkanap, ha nem azzal kell foglalkoznunk, hogy mennyire fáj a hátunk, a nyakunk vagy éppen a fejünk. Miközben egyre több megoldás van már az ülőmunka hátrányainak kiküszöbölésére – például létezik már ülő-állómunkaállomás is – sokan az irodai ergonómia fogalmával sincsenek tisztában.

De mit is jelent az ergonomikus munkakörnyezet?

Görnyedt háttal, keresztbe tett lábbal, a nyakunkat megfeszítve vagy a fejünket lógatva bámuljuk a monitort. A legtöbben biztosan magunkra ismerünk, pedig lehetne ez másképp, sokkal egészségesebben is. Sokszor hallani, hogy a munkahelyünk a második otthonunk, hiszen a napunk legnagyobb részét ott töltjük, akkor pedig miért ne figyelnénk oda arra, hogy a megfelelő eszközökkel vegyük körbe magunkat, amelyek segítségével elkerülhetjük, hogy nap végére szinte mindenünk fájjon.

Akkor beszélünk ergonomikus munkahelyi környezetről, ha a benne dolgozók egészségügyi, kényelmi és biztonsági szempontjai alapján alakítják ki.

Az ergonómiai eszközök mind azt szolgálják, hogy megfelelő legyen a testtartás és a testműködés, vagyis a munkakörnyezet illeszkedik a munkavállaló igényeihez, és nem fordítva. Ha nem ilyen környezetben töltjük el a heti negyven óránkat, komoly egészségügyi problémáink is kialakulhatnak, amelyek mind a teljesítményünkre, mind a magánéletünkre negatív hatással lehetnek. Jelentkezhetnek érrendszeri problémák vagy mozgásszervi megbetegedések, hiszen például a helytelen ülés sokkal jobban megterheli a gerincoszlopunkat, mint maga az állás. A rossz testtartás az izmokra és a szalagokra is hatással van, megváltozik a szövetek keringése, anyagcseréje.

ulomunka

A Fellowes Hungary évek óta foglalkozik az ergonomikus munkakörnyezettel, amelynek megteremtése a munkavállalók és a munkaadók számára egyaránt fontos. A Randstad 2018-as, legfrissebb kutatása szerint a munkavállalók a fizetés (75 %) után a munkakörnyezetet (64 %) tartják a legfontosabb szempontnak egy munkahely kiválasztásánál[1]. Egy egészséges környezetben mindenkinek jobban megy a munka, ráadásul a munkaadóknak is megéri, hiszen a táppénzes hiányzások jóval több költséget jelentenek egy cég számára, mint az ergonomikus eszközök beszerzése. Néhány apró változtatással már jó eredményeket lehet felmutatni, ilyen például a csuklótámasz, a lábtámasz vagy éppen a laptopállvány használata. Ezek csupán pár ezer forintos beruházást jelentenek, amelyekkel többnyire már érezhetően javíthatnak a munkavállalóik közérzetén, de akár egy teljes munkaállomást is létre lehet hozni körülbelül 50-60 ezer forintból.

Az egészséges munkakörnyezet kialakítása érdekében fejlesztették ki a négy zóna koncepcióját, ami különböző területekből áll: a hátfájás megelőzése; a csuklófájdalom megszüntetése; a nyaki fájdalom csillapítása és az aktív munkakörnyezet biztosítása.

Ahhoz, hogy elkerüljük a hát- és derékfájást, figyeljünk oda a székünkre, hátunk és lábunk legyen meg-, illetve alátámasztva. Az állandó egér- és klaviatúrahasználatból adódó fájdalmakat kiküszöbölhetjük a csuklótámasszal. A nyakunkat azzal tudjuk a leginkább védeni, ha a monitort megfelelő szemmagasságba helyezzük, ebben lehet a segítségünkre a laptop- és monitorállvány. Végül érdemes az ülőmunkát félóránként megszakítani vagy akár ülő- és állómunkaállomást használni. A legújabb termékek pedig már azt is lehetővé teszik, hogy személyre szabott asztalbeállítással dolgozzunk.

„Most már évek óta foglalkozunk az irodai ergonómiával és azt tapasztaljuk, hogy néhány, valóban nem túl nagy beruházást igénylő eszközzel már sokat tehetnek a dolgozóikért a munkaadók. A vállalatoknak is célja, hogy munkahelyeken egészséges, kipihent emberek üljenek, akiknek semmi nem vonja el a figyelmét a munkáról. Közös érdek az is, hogy csökkenjen a munkából kieső napok száma és ennek költsége, nem beszélve az emberi tényezőről, az egészségmegőrzésről és a jó közérzetről. Azt tapasztaljuk, hogy az ergonomikusan kialakított munkahely vonzó tényező a munkaerő-toborzásban és a -megtartásban is” – mondta Csala Kitti, az irodai ergonómiával foglalkozó Fellowes cég márkamenedzsere.

[1] Randstandt: Employer Brand Research, Country Report Hungary, 2018.

Forrás: https://napidoktor.hu/index