Mikortól számít magasnak a vérnyomás?

Egy tanulmány eredményeként a magas vérnyomás értéke nem az eddigi 140 Hgmm feletti érték, hanem már a 120 Hgmm feletti tartomány is annak számít.

Hogy ebből mennyi igaz, illetve hogy miért is veszélyes a magasvérnyomás, arról dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája beszél.

Miért gond a magas vérnyomás

Amikor valaki otthon megméri a vérnyomását, és azt látja, az érték magas, vagyis 140 Hgmm feletti szisztolés értéket pillant meg, akkor elgondolkozik. De sajnos, mivel a magasvérnyomás a legtöbb esetben teljesen tünetmentes, így megrántja a vállát, hogy ha eddig nem volt vele gond, akkor ezután sem lesz. Lassan hozzászokik, hogy magas értékeket lát, de különösebben nem foglalkoztatja a dolog. Ráadásul jellemzően csak egy karon, és csak egyszer mérik az eredményt, ami pedig nagyon sokszor nem ad pontos értékeket.

Egészen addig a pontig, amíg a szövődményekkel nem kell szembenéznie. A magasvérnyomás betegséget néma gyilkosnak is nevezik, és ez nem véletlen. A túl magas nyomás következtében az érfal belső, endothel része mikro sérüléseket szenved. Ezek a sérülések pedig sajnos elősegíthetik az elzáródások és trombusok kialakulását. Ha pedig ez megtörténik, akkor a szövődmények között megjelenhet a TIA, a stroke, az infarktus, a trombózis, és sajnos a halál is. a magasvérnyomás így bár önmaga valóban nem mindig okoz tüneteket, a szervezetben véghezvitt romboló hatása hosszútávon tragikus következményekkel is járhat.

Foto:pixabay.com

Mi számít magasnak

Az Amerikai Nemzeti Szív Tüdő és Vérnyomásintézet egy új, átfogó tanulmányának eredményei kerültek napvilágra. Ennek tanúsága szerint a magasvérnyomás eddigi értékeit, vagyis azt a pontot, ahonnan a szisztolés nyomás magasnak számít, lejjebb kell vinni. A 120 Hgmm feletti értékeket is magasnak kell már tekinteni, mivel a kutatás szerint azoknál, akik értéke 120 Hgmm alatt van, 25%-al kisebb az esélye a stroke-ra és a szívinfarktusra.

Dr. Kapocsi Judit tanárnő azonban rámutat arra, hogy ez a folyamat nem annyira egyszerű, hogy ilyen könnyedén lehessen megállapításokat tenni. A tanulmány, mely alátámasztaná az állítást még nem jelent meg hivatalosan, így a pontos kutatási tényeket sem lehet egyelőre ismerni. A világon mindenhol a jelenlegi ajánlások alapján 140 Hgmm feletti szisztolás nyomást tekintenek magasnak. Jelenleg egyetlen olyan ajánlás sem létezik, mely a 120 Hgmm – es értékkel kalkulálnak, és ez nem is véletlen. A magasvérnyomás ugyanis több formában is jelentkezhet, a kiváltó okok is eltérhetnek, és az egyének szervezete is különböző. Ennek megfelelően a hosszadalmas, évtizedes kutatásokat kell alapul venni a magas értékek meghatározásához.

Foto:123rf.com

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a tanulmánynak nincsen igazságtartalma. Vannak olyan esetek, amikor a beteg szisztolés nyomását 120 Hgmm alá kell vinni, de ilyenkor ez a kisebbik rossz a megoldási lehetőségek közül, és ezek egyedi esetek.

A galagonya a szív orvossága. Hatóanyagai serkentik a szív működését, a keringést; csökkentik a vérnyomást és a koleszterint.

Magas a vérnyomása? Ezt igya!

Akkor hogyan állapítható meg az igazi érték?

Ha több alkalommal is magas értékeket, vagyis 140 Hgmm feletti számot lát, akkor mindenképpen érdemes orvoshoz fordulnia. A magasvérnyomás esetében nem csak a folyamatosan magas értékek jelenthetnek gondot. Az erekre nagyon rombolóan hat az úgynevezett másodlagos magasvérnyomás is, amikor kiugró magas, és normális értékek váltakoznak.

A pontos adatok érdekében a 24 órás vérnyomásmérés a legjobb módszer. Fájdalommentes, kissé ugyan kényelmetlen, de cserében a rendszeresen monitorozott értékeknek hála a szakember pontosabb képet kap a beteg állapotáról, és ennek birtokában hatékonyabb kezelési eljárásokat tud alkalmazni.

Forrás: Kardioközpont


2 hozzászólás

  1. Tóth Ferenc

    1974 óta magas az utóbbi 6 évben kezdtek aggódni hogy magas de csak diétázzak. most 61 múltam 150- 160 /80-100 körül van csak gyógyszert szedek és nem érzem bajnak a vérnyomásom

  2. Kavicsos64

    Mindig írnak a magas vérnyomásról de hogy mit szedjünk mik a korszerű gyógyszerek arról sosem ! Duma az egész ! Én enném de az egyik félétől állandóan köhögök ,a másik félétől meg a vérnyomásom alsó értéke lesz 50 és attól rosszul vagyok ! 200 féle vérnyomáscsökkentő van melyiket együk ? Mik a korszerű vérnyomás csökkentők !!!!!