Egy állati gyümölcs – a kivi

Itt az ideje, hogy felfedezzük mi fán terem a szőrös tojás, azaz a trópusok közkedvelt gyümölcse, aminek láttán összefut a szánkban a nyál.

Amit mindenki tud, hogy a kivi egy nem túl nagy, tojás alakú szőrös gyümölcs. Azt már kevesebben, hogy kb. 60 kiviféle létezik a világon. Ezek közül az egyik legelterjedtebb, a hazánkban is ismert kínai egres, közismertebb nevén a szőrös kivi. Az elnevezés alapján már sejthető, hogy Kínában őshonos gyümölcsről van szó. A világ más országaiban a XX. századtól kezd terjedni és ez a folyamat a mai napig tart.

Valójában bárhol termeszthető lenne, ahol a szőlő megél, ennek ellenétre gyakran okoz fejtörést a kivikertről álmodozó gazdáknak. A problémát legtöbbször az okozza, hogy kétlaki növényről van szó, ami azt jelenti, hogy létezik lánykivi és fiúkivi is, azaz külön töveken fejlődik a porzós és a termő virágok. Tehát kis kivikre csak akkor számíthatunk, ha erre odafigyelve a termő növények közé ültetünk porzós töveket.

Amennyiben csak az ízét élvezők táborát erősítjük, jó ha tudjuk, hogy a kivi rendkívül egészséges. Tízszer nagyobb a C vitamint tartalma, mint egy darab almának.

Ezen kívül A és K vitaminokban gazadag és természetes antioxidánsokat is tartalmaz. Magas amagnéziumtartalma, ami segít a szervezet stressz elleni védekezésében és a sejtmegújulást szabályozza. Káliumsókat és sejtfalépítő anyagok is rejt magában, ami elősegíti a koleszterin távozását a szervezetből.

kivi

Szinte mindig nyersen kerül a pocakunkba a zöld gyümölcshús, ha viszont fanyarkásabb ízre vágyunk, próbáljuk ki a szőröktől megszabadulva, héjjal együtt fogyasztani.

Igazából csak az a fontos, hogy együk, mivel egy szem kivi fedezi a napi C-vitamin adagunkat,így erősítve immunrendszerünket. Ha pedig jól laktunk, szintén remek alapanyag turmixok, koktélok, édességességek és akár pakolások elkészítéséhez.

Érdekesség, hogy a gyümölcs nevét többször megváltoztatták. Az eredeti kínai egrest az USA-ban történő értékesítése előtt “melonette” vagyis dinnyécske névre kellett változtatni, mivel a kínai szócskát eleve gyanúsnak tartották az adott politikai helyzetben. Ezután viszont a dinnyére emlékeztető elnevezés okozta a gondot, arra ugyanis elég magas importvámok voltak érvényben.

Végül, az abban az időszakban legnagyobb mennyiségben termesztő Új-Zélandra utaló nevet célozták meg. Tehát a kivi madár és a növény hasonló elnevezése nem véletlen, ugyanis a gyümölcs is éppen olyan kicsi, barna és bozontos, mint a híres új-zélandi szárnyas.

Forrás: