Több gyógyszert szednek az elhízottak?

Az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) kutatói kimutatták, hogy az amerikai elhízott felnőttek a normál testsúlyúakhoz képest gyakrabban szednek néhány vényköteles gyógyszerfajtát.

A lista élén a magas vérnyomás és -koleszterinszint elleni gyógyszerek állnak. A 20 éven felüli elhízott felnőttek körülbelül egyharmada szedett legalább egy vérnyomáscsökkentő gyógyszert, és minden ötödik használt valamilyen koleszterincsökkentő készítményt. Ezzel szemben a normál testsúlyú felnőttek mindössze 17 százaléka szed vérnyomásgyógyszert, és 10 százaléka koleszterincsökkentő gyógyszert.

A CDC szerint az amerikai felnőttek több mint egyharmada elhízott. Állapotuk többféle betegség, például a szívbetegség, a cukorbetegség, a stroke és bizonyos daganattípusok megnövekedett kockázatának teszi ki őket.

A CDC kutatói Dr. Brian Kit vezetésével 10 ezer amerikai felnőtt adatait elemezték. Az elhízást 30-nál magasabb testtömeg-index értékben határozták meg. Tíz különböző gyógyszerosztály alkalmazását vizsgálták 2005 és 2008 között, és az eredmények azt mutatták, hogy az elhízott emberek a 10 közül 8 típust nagyobb gyakorisággal szedtek. A vérnyomásgyógyszerek mellett az elhízott felnőttek cukorbetegség, asztma és pajzsmirigybetegségek elleni, valamint antidepresszáns és fájdalomcsillapító gyógyszereket is gyakrabban szednek.

shutterstock_1661866310

A tíz közül csak a nemi hormonokból szedtek kevesebbet az elhízott személyek, a szedatívumokból pedig ugyanannyit szedett mindegyik testsúly-csoport. Az elhízott emberek általában nagyobb valószínűséggel szednek egyszerre több gyógyszert is, bár ez a minta a testsúlytól függetlenül a 65 éven felüli korosztályra általában jellemző.

Bár a kutatók a vényköteles gyógyszerek alkalmazásának mértékét vizsgálták, a kutatás nem terjedt ki arra, vajon megfelelően írják-e fel illetve alkalmazzák-e a gyógyszereket. Az Annals of Epidemiology folyóiratban megjelent eredmények talán csak a napjainkban általános irányelveket tükrözik, melyek azt követelik meg az orvosoktól, hogy a magas vérnyomáshoz és magas koleszterinszinthez hasonló kockázati tényezőket lehetőség szerint próbálják szabályozni. Azonban minden gyógyszer mellékhatásokkal jár, és ha valaki egynél több vényköteles gyógyszert szed egyszerre, megnövekedik a mellékhatások kockázata.

Forrás: