Pálinkamúzeum nyílt Visegrádon

A pálinkafőzés, illetve a pálinka történetével ismerkedhetnek meg a látogatók a visegrádi Rév utcában megnyílt pálinkamúzeumban, ahol akár a “zugfőzés” is kipróbálható, sőt, egyedi címke sajátkezű gyártására is van mód.

A háromszintes épületben kialakított turisztikai attrakcióhoz a tulajdonos-működtető Akron Reklámügynökség Bt. közel 20 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást kapott az Új Széchenyi Terv keretén belül, s ugyanennyi pénzt tettek hozzá saját forrásból – mondta el Spáth Diána, az 1994 óta működő mikrovállalkozás vezetője az MTI-nek.

A pálinkamúzeum évszakoktól függetlenül egyedi "élménycsomaggal" gazdagítja a Visegrádra jelentős számban látogató hazai és külföldi turistákat – hangoztatta a reklámügynökség tulajdonosa, aki szerint a földszintből, pincéből és jégveremből álló 100 négyzetméteres ingatlanban mindig is működött valamilyen üzlet.

palinka

A múzeumban elhelyezett monitorokon az érdeklődők végigkísérhetik a pálinka lepárlásának folyamatát, megismerkedhetnek a szeszes ital alapanyagaival, változataival (például a gyógypálinkákkal), és a zugfőzés kulisszatitkait is elleshetik. Az egyik tárlóban kiállított tárgyak tanúsága szerint sokan akár tejeskannát vagy permetezőt is használtak zugfőzőeszközként, de a tiltott munkafolyamat gyakran balesetekhez vezetett, mint ahogy az a jégveremben berendezett zugfőzőben is történik (az interaktív főzés gombnyomásra indul, és egy lepárláshoz használt kukta felrobbanásával zárul) – magyarázta Spáth Diána.

A turisztikai látványosság megtekintése során egy különleges szoftver segítségével egyedi címkét lehet készíteni, amely aztán akár a múzeumshopban vásárolt hétféle ízű, saját cefrézésű pálinka valamelyikének üvegére kerülhet.

pezsgo_katt2

Forrás: